A belügyminiszter reagált Jozef Šimko, Rimaszombat polgármesterének kijelentéseire
Ha a városi rendőrség nem teszi meg, akkor majd az állami fogja ellenőrizni az előírások betartását Rimaszombatban – tette közzé a közösségi hálón Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter.

Ezzel Jozef Šimko polgármester bejelentésére reagált, mely szerint a városi rendőrség nem fog bírságot kiszabni azokra, akik kimennek a temetőbe.
„Bár ezt mindannyian szeretnénk, de a temetőlátogatás nem szerepel azok között a kivételek között, amire nem vonatkozik a kijárási korlátozás. Éppen azért, hogy a legveszélyeztetettebb csoportot védjük, nehogy az életükkel fizessenek azért, hogy kimennek hozzátartozóik sírjához. A törvények mindenkire vonatkoznak. A városi rendőrségre és önre is” - írta Mikulec Šimkónak.
Šimko a bejegyzést eredetileg Igor Matovič (OĽANO) kormányfőnek címezte, és arra hivatkozott, hogy Magyarországon 15-20 ezer néző volt egy focimeccsen, és néhány centiméterre álltak egymástól az emberek.
„Ön pedig, Matovič úr, nem engedi ki a mi állampolgárainkat a helyi temetőbe, hogy virágot tegyenek a sírokra” - írta Rimaszombat polgármestere.
Mikulec szerint Šimko az iskolapéldája annak, mekkora veszélyt jelenthetnek egy ember zavaros nézetei a többiekre.
„Még sajnálatosabb, hogy a rimaszombatiaknak olyan polgármesterük van, aki megengedi magának, hogy megsértse a kormány által hozott rendeleteket és ezzel még nyíltan dicsekszik is a világhálón” - tette hozzá Mikulec.
Šimko kedden megköszönte a belügyminiszter üdvözletét és ismételten hangsúlyozta, hogy amíg ő lesz Rimaszombat polgármestere, addig a városi rendőrség nem fog büntetéseket osztani a temetőlátogatásért.
„Az a véleményem, hogy ha lakosaink, az időseket is beleértve látogathatják a különböző bevásárlóközpontokat (Kaufland, Lidl, Tesco), ahol zárt térben úgy össze vannak préselve, mint a heringek, akkor látogathatják a hozzátartozóik sírját is a szabadban” – tett pontot a vita végére Jozef Šimko.