2024. augusztus 28., 19:10

64 millió euróért vásárol telepített kamerarendszert a belügyminisztérium

A Belügyminisztérium megkezdte az új közúti kamerarendszer beszerzését, melynek összköltsége a 64 millió eurót is elérheti. 

Az ezzel kapcsolatos hírekről Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter tájékozatott a kormány szerdai ülésén. A tárca vezetője elmondta, elsősorban azon útszakaszokat szerelik fel vadonatúj kamerarendszerrel, melyeken a legtöbb baleset történik. 

A rendszer meg tudja állapítani, hogy a sofőr a vezetés során telefonált-e, a biztonsági övét bekapcsolta, vagy át-e hajtott a piros lámpán. Egy 21. századi kamerarendszerről beszélhetünk"

- jegyezte meg a belügyminiszter.

Az új kamerarendszer telepítésének célja, hogy minél kevesebb baleset történjen a rizikós útszakaszokon. A sofőröket figyelmeztetni fogják erre, és így talán felelőségteljesebben fognak közlekedni. 

A tárca ebbe a csomagba új mérőeszközök beszerzését is belefoglalta, melyeket elsősorban alagutakban fognak elhelyezni. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.