3100 darab pulzoximétert osztanak szét az önkormányzatok között - ezzel lehet ellenőrizni az otthon lábadozó koronavírusos betegek állapotát
3100 darab pulzoximéter készüléket osztanak szét több mint 600 körzeti orvosi rendelőben Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Kassa és Eperjes megyében.
Ezekkel az eszközökkel fogják ellenőrizni a COVID-19-ben szenvedő, otthon lábadozó betegek állapotát. Az pulzoximétereket internetes üzletek adományozták az orvosi rendelőknek
– tájékoztatott hétfőn Zuzana Čaputová köztársasági elnök.
- mondta az államfő.
Čaputová hozzátette,
ismét láthatjuk a vállalkozói szektor szolidaritását és nagylelkűségét. Az eszközöket a megyei önkormányzatokat tömörítő SK8 szövetség segítségével osztják ki a rendelők között, főként a járvány által leginkább érintett régiókba, valamit oda kerülnek a berendezések, ahol a legtöbb szociálisan hátrányos helyzetű lakos él.
Čaputová kiemelte az önkormányzatok COVID-19 elleni küzdelem terén végzett munkáját.
Adriana Šimková,
az egészségügyi minisztérium munkatársa értékelte, hogy az államfő kezdeményezett egy ilyen találkozót.
Azt mondta, a pulzoximéter segít abban, hogy a beteg időben kórházba kerüljön.
- mondta, hozzátéve, hogy ez mentálisan is segíthet a betegnek.
Silvia Pekárčíková, a SK8 egészségügyi szakosztályának elnöke elmondta, a COVID-19-ben szenvedő betegek száma alapján választották ki az orvosi rendelőket, és a cél az, hogy minél kevesebb ember kerüljön kórházba.