A kerékpárút javarészt a Nyitra folyó régi medrének gátján vezet és 7,4 kilométer hosszú.
Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban van - jelentették ki a csúcs résztvevői.
A héten eltemették az ukrajnai háború 99. és 100. magyar áldozatát is, miután most derült ki, hogy egy 31 éves és egy 47 éves kárpátaljai férfi is elesett a fronton.
A kvíz körülbelül 15–20 percig tart, és 15 kérdésből áll.
Az EU ugyanakkor az ukránokkal közreműködve módszeresen beavatkozik a magyar választási kampányba.
Véget kell vetni ennek a háborúnak, ami tragikus következményekkel járhat.
Egy műanyag alkatrészeket gyártó cégnél 228 munkahely van veszélyben.
Még van egy kis idő a módosításra.
Felszólították az illetékes állami hatóságokat, hogy szenteljenek fokozott figyelmet ennek a problémának.
A Török Áramlat exportgázvezeték két ágból áll, amelyek közül az egyik a török fogyasztók gázellátását, a másik pedig Dél- és Délkelet-Európa országainak gázellátását szolgálja
A részvételi díj 40 euró, mely magába foglalja az öt étkezést és a szállást két éjszakára.
A veszélyes állatot befogták és a bajmóci állatkertbe szállították.
Miért kellene kevesebbet kapniuk a dolgozóknak a megszüntetett ünnepnapon végzett munkáért? – tette fel a kérdést a szlovák kormányfő.
Az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiból érkező, a kormány által szervezett járaton 101 görög állampolgár és 45 háziállat érkezett haza szerdán Athénba.
A csütörtök reggeli tőzsdei kereskedésben a nemzetközi szabványnak számító Brent nyersolaj ára hordónként 110 dollár felett járt, ami több mint 50 százalékos emelkedést jelent.
A másik megégett gyermek életéért még küzdenek az orvosok.
Moszkvában megelégelhették a hajóiknak a nemzetközi felhatalmazás nélküli feltartóztatásait.
Magyarország soha nem fog semmilyen, Ukrajnát érintő döntést támogatni addig, amíg a magyarok nem kapják meg az olajukat.
Nem sikerült megállapodni a többi párttal.
1944. március 19-én Németország egyszer már katonailag megszállta Magyarországot.
Az elemzés szerint a kettős felhasználású áruk és technológiák kínai exportja Oroszországba hozzájárul fegyvergyártásának fenntartásához.
Fico jelezte, hogy Szlovákia konkrét megoldásokat fog szorgalmazni Brüsszelben.
Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy elpusztítja Irán kulcsfontosságú South Pars gázmezőjét, ha további támadások érik Katar fő gázüzemét.
Az iráni tengeri erők 120-nál több hajóját semmisítették meg.