A legtöbb baleset Eperjes és a Zsolna megyében történt, a legkevesebb Trencsén megyében.
Fényképek és videófelvételek is vannak arról, hogy Gašpar telefonon beszél valakivel a baleset helyszínén.
A bírósághoz idén 174 vádiratot nyújtottak be, és 395 személyt tartóztattak le, amikor megpróbáltak elmenekülni Ukrajnából.
Az influenza és az influenzaszerű megbetegedések előfordulása 4,1 százalékkal csökkent.
A jelenlegi választási időszak bármilyen meghosszabbítása sértené az alkotmányosságot és az érvényben lévő törvényeket.
Az ukrán államfő elmondta, a rendszereket több éven át, évente szállítják majd, és Ukrajna arra fog törekedni, hogy néhány európai ország Kijevnek elsőbbséget biztosítson a rendszerek beszerzésében.
A felmérés készítői azt is megkérdezték, mit gondolnak a lakosok Csehország politikai helyzetének alakulásáról az 1989. novemberi rendszerváltás után.
A felvidéki Mária Rádió Mirjam október 9-én és 16-18-ig megtartotta őszi Mariathonját.
A füleki sportélet újabb izgalmas eseménnyel gazdagodik. Októberben ugyanis két országos birkózóbajnokságot is rendeznek a városban.
Az izraeli hadsereg előző napi közlése szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei Rafahnál többször is megtámadták az izraeli erőket.
A tavalyi árvíz idején azonban világossá vált, hogy a korábbi IVECO tűzoltóautó képességei korlátozottak...
Egyelőre még senkit nem vettek őrizetbe a felfedezett vadászlessel kapcsolatban.
Újabb 17 személynél diagnosztizálták a múlt héten a hepatitisz A-t a Komáromi járásban.
Jorgensen szerint Európának most nagyon határozottan kell kiállnia, és a tervezett uniós megállapodás nemcsak politikai üzenetet küld, hanem valódi hatása is lesz.
Háromezer fiatal érkezik a Gloria Victis 1956-os Emlékünnepségre október 21. és 23. között a nemzet fővárosába.
A leggyakrabban műszaki segítségnyújtásra volt szükség, a legtöbbször Kassa megyében.
A baleset miatt jelentős torlódások alakultak ki.
Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak alapvető egzisztenciális érdeke, hogy a budapesti békecsúcs sikerrel járjon.
Az izraeli kormány és a Hamász kezdettől fogva egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Hátborzongató praktikák megelőzése céljából...