GÖMÖRPÉTERFALA. Második alkalommal rendezték meg az Õsök sarjai ünnepe elnevezésű rendezvényt Gömörpéterfalán, az almáspusztai Baranta völgyben a hétvégén.
LUXEMBOURG. Magyarország is részt kíván venni a jogállamiság megszilárdításán munkálkodó ukrajnai civil EU-misszióban - közölte Navracsics Tibor magyar külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozása után.
KECSKEMÉT. A keleti nyitás politikája nem jelenti azt, hogy Magyarország elzárkózik a nyugati gazdasági kapcsolatoktól - mondta Lezsák Sándor.
RÉVKOMÁROM. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a felvidéki magyar iskolák szempontjából értékelte a végéhez közeledő tanévet.
BRÜSSZEL. Az alacsonyan képzett munkavállalók számára a legnehezebb az elhelyezkedés, még a pusztán a legalapvetőbb képzettséget igénylő munkákat is inkább közepesen végzett emberek kapják, a magasan képzettek helyzete némely területeken pedig egyenesen javult - derül ki az Európai Bizottság hétfői közleményéből.
BRÜSSZEL. Az Európai Unió a közös biztonsági és védelmi politika keretében ukrajnai rendőri missziót hoz létre - közölték hétfőn Luxembourgban, ahol az EU-országok külügyminiszterei Pavlo Klimkinnel, az ukrán diplomácia frissen kinevezett irányítójával együtt tekintették át az ukrajnai helyzetet.
POZSONY. Az Irány-Szociáldemokrácia volt tavaly a leggazdagabb parlamenti párt, vagyona meghaladta a 11,2 millió eurót – derült ki a pártok vagyongazdálkodásáról szóló dokumentumból, amelyet következő ülésén tárgyal a törvényhozás.
POZSONY. Robert Fico kormányfő nem tervezi a jelenlegi 20 százalékról 19-re csökkenteni a forgalmi adót, mivel véleménye szerint emiatt nem lennének alacsonyabbak a fogyasztói árak.
SIÓFOK. Még Romániában is próbálnak toborozni dolgozókat az idényre, de középiskolákból is keresnek diákokat, akiket egy gyorstalpalón igyekeznek betanítani a munkára - írja a Világgazdaság.
VARSÓ. A Wprost című lengyel hetilap azt állítja, hogy megszerzett egy titkos hangfelvételt, amelynek tanúsága szerint a kormányon lévő Polgári Platform párt 2005-ben kifizette egy rivális elnökjelölt adósságát, a jelölt visszalépéséért cserébe.
KOLOZSVÁR. A hétköznapi és a nyilvános anyanyelvhasználatból kiragadott történelmi példákkal mutatja be a kolozsvári többnyelvűséget az Igen, tessék! mozgalom Kincses többnyelvűség című tárlata, amely a kincses város főterén tekinthető meg ezen a héten.
WASHINGTON. Speciális különítményt hozott létre a Fehér Ház az észak-amerikai háziméh-populációk hanyatlásának megfékezésére.
POZSONY. A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia győzött volna a parlamenti választásokon, ha júniusban tartják a megmérettetést. A Magyar Közösség Pártja 5,1 százalékos támogatottsággal megelőzné az 5 százalékot szerző Most-Hidat – derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
POZSONY. Andrej Hrnèiar ma lemondott a parlamenti képviselői mandátumáról, döntését levélben közölte Pavol Paška házelnökkel.
MOSZKVA. Moszkva mielőbbi egyeztetéseket sürget Brüsszellel és Kijevvel Ukrajna tervezett uniós társulási tagságáról.
BÉCS. A védelmi költségvetés megtakarítási céljainak teljesítése érdekében Ausztria arra kényszerülhet, hogy a szomszédos államok, köztük Magyarország segítségét is kérje légterének védelméhez - derül ki osztrák sajtóértesülésekből.