Milan Vetrák (OĽANO) és Juraj Šeliga (frakció nélkül) képviselő elküldi az Alkotmánybíróságnak a parlament alkotmányjogi bizottságának 363-as paragrafussal kapcsolatos állásfoglalását.
A csökkentett munkaképességű embereknek a munkáltató köteles olyan munkakörülményeket biztosítani, hogy minőségi munkát végezhessenek.
Sojgu szerint a NATO-országok húszéves afganisztáni tartózkodásukat és gyors kivonulásukat követően a legnagyobb felelősséget viselik az országban kialakult helyzetért.
Mihalovič Veronika ragyogó tehetsége a mátyusföldi magyarságnak. Médiacsaládunk által meghirdetett szavalóversenyen, a középiskolások kategóriájában a szakmai zsűri az előkelő második helyezést ítélte oda neki.
Elhagyta a bajmóci kórházat két bányász, akik a szerdai, nyitranováki bányarobbanásban sérültek meg.
Ferenc pápa beszédében úgy fogalmazott, abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik.
A pápai Szentmisére érkező fiatalokat Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes és Panyi Miklós, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese fogadja a Rákóczi Szövetség vezetőivel együtt.
Egyesül a Hlas-SD és a Dobrá voľba, a két párt aláírta az erről szóló megállapodást.
A Szentatya és Novák Katalin köztársasági elnök zárt körű megbeszélésük előtt közösen tekintették meg az ajándékokat.
Priskin Tamás: Büszke vagyok rá, hogy a szüleim magyar iskolába írattak.
Holtan találtak két személyt egy nyustyai lakótelepi lakásban.
Az elmúlt hetekben-hónapokban Szlovákiában ciklikus módon, újra meg újra megjelent a régebben hangosabb, ma csendesebb, de mindig lappangó hungarofóbia.
Varsó azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak (EB), hogy a gabonafélék behozatali tilalmán kívül vizsgálja meg azt is, hogy milyen kockázatai vannak további ukrán mezőgazdasági termékek importjának.
Zuzana Čaputová a márciusban beiktatott Petr Pavel cseh államfővel érkezett Kijevbe, akinek ez az első ukrajnai útja.
Lemondott pénteken a BBC brit közszolgálati médiatársaság elnöki tisztségéről Richard Sharp.
Akár halálos kimenetele is lehet, ha személygépkocsinkkal vaddal ütközünk.