2023. február 27., 11:41

Nagyszombat megye igent mond a Duna Menti Nemzeti Park létrehozására, de kérdései vannak

Nagyszombat megye helyesli a Duna Menti Nemzeti Park létrehozására vonatkozó tervet, melyet Ján Budaj megbízott környezetvédelmi miniszter és parlamenti képviselők egy csoportja javasolt. Ugyanakkor a helyi önkormányzatoknak egyelőre nincsenek információik a részletekről – jelentette ki a TASR-nek Berényi József megyei alelnök.

Fotó: NIF- Facebook
A nemzeti park létrehozását üdvözli a régió, másrészt az embereknek kérdéseik is vannak, tudni szeretnék, milyen hatásai lesznek ennek. Mi is védeni akarjuk a természetet, és a lépés az idegenforgalomra is kedvező hatással lesz, de bizonyos korlátozásokkal is számolni kell”

 – jelentette ki Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere.

A megye ezért kihelyezett ülést kezdeményezett.

„A találkozón a környezetvédelmi minisztérium és az érintett települések képviselői tisztáznák a nemzeti park létrehozásával kapcsolatos elképzeléseket.

Nem tudjuk például, hogy milyen mértékben befolyásolja majd az emberek hétköznapi életét, a vállalkozói tevékenységeket, a közlekedést, a kulturális és sportrendezvények megszervezését és az élet más területeit”

– tette hozzá Berényi.

„Örülünk az első síksági nemzeti parkra vonatkozó javaslatnak, a régiónak különleges az élővilága, ritka vízimadárfajok és puhatestűek élnek itt, és az európai jelentőségű csallóközi vízkészlet megóvása szempontjából is fontos lépés. 

Remélem, hogy sikeres lesz a kezdeményezés, és a kormány hamarosan kihirdeti a nemzeti park létrehozását, ez az idegenforgalmat és a határon túli együttműködés fellendítését is elősegíti magyarországi és ausztriai partnereinkkel”

– tájékoztatott Jozef Viskupič megyei elnök.

Ez lenne a tizedik nemzeti park az országban, a kormánynak jövő március végéig kellene nemzeti parkká nyilvánítania a területet, amely érinti a Pozsony II., Pozsony IV., Pozsony V. járást, további a Szenci, a Dunaszerdahelyi, a Komáromi  és az Érsekújvári  járás területét. A nemzeti parkot részben uniós támogatásokból hoznák létre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.