Most születnek a kis állatok, vigyázzunk rájuk!
A természetbe vezető földút elején találtunk rá egy feltűnő táblácskára. Kár, hogy csak szlovák nyelven van rajta a szöveg, de szerencsére a szemléltető ábrák és fotók eléggé egyértelművé teszik, miről is szól. A Szlovákiai Vadászkamara arra hívja fel a figyelmet, hogyan illik viselkedni tavasszal, a természetet járva. Az erdő és mező ugyanis lassacskán egy nagy szülőszobává válik. Sorra jönne a világra a kisnyulak, őzgidák, most költenek a fácánok, a vadkacsák és még hosszan sorolhatnánk.
A járvány miatt sokkal nagyobb lett forgalom az erdőkben, azok ösvényein vagy éppen a folyóvizek és tavak mellett. Ott keresünk feltöltődést, némi menedéket sokan. Ez pedig nem tesz jót a nyugalomra vágyó állatvilágnak, melynek ez az otthona.
Neki most csendre volna szüksége, hiszen a tavasz a születések időszaka, ilyenkor sokkal nagyobb védelemre szorul, mint az év más időszakában.
A lényeg, és erre figyelmeztet a táblácska is, hogy áprilisban és májusban az erődben bóklászva könnyen rábukkanhatunk egy-egy fűben megbúvó őzgidára (vagy más kis állatra). Bár elhagyottnak tűnhet, ez csak a látszat. Az anyaállat is valahol a közelben van, fél szemmel felügyeli kölykét, csak lehet, hogy éppen táplálkozik.
Semmiképpen se menjünk oda a gidához és ne érjünk hozzá, ne simogassuk meg! Az anya ugyanis megérezné rajta az idegen szagot és többé már nem gondoskodna róla, sorsára hagyná és a biztos halál várna rá.
Semmilyen „talált” állatkölyökhöz se nyúljunk! Szinte biztosra vehető ugyanis, hogy anyja valahol a közelben van.
Fontos szabály a természetben járva, hogy ne hahotázzunk, ne hangoskodjunk!
Maradjunk csendben, gondoljunk arra, hogy nem vagyunk ott egyedül. Lehet, hogy nem messze tőlünk éppen egy fácán fészkel, aminek nyugalmát megzavarhatjuk. És persze ne szemeteljünk!
A vadászkamara figyelmeztet, ha házikedvenceinket is magunkkal visszük az erdei vagy mezei sétára, fontos, hogy most ne engedjük őket szabadon csatangolni. Maradjanak pórázon!
Mesterei ugyanis annak, hogy beszaladjanak olyan zegzugos, védettebb részekbe is, ahol könnyen megzavarhatják az éppen fészkelő madarakat vagy a kiskölykeiket nevelő állatokat. A vízkedvelő kutyák pedig nagyokat úszkálva könnyen kiszimatolhatnak egy-egy vadkacsafészket valahol a part közelében.
A természet olyan kincs, amit védenünk kell. Nem lehetünk önzők, nem gondolhatunk csak saját magunkra. Nyilván nem véletlen, hogy az említett figyelmeztető tábla kikerült.
Sokat kell még tanulnunk természettiszteletből, alázatból és el kell fogadnunk, hogy az erdő, a mező vagy a vízpart sokkal inkább a madaraké és az állatoké, mint a miénk. Óvjuk és gyönyörködjünk abban, amit kínálnak.
