Már petíció is indult a kormoránállomány szabályozása miatt, Tarabáék azonban hallgatnak
A nagy kárókatonák, ismertebb nevükön a kormoránok évek óta komoly károkat okoznak a természetben, elsősorban a vízi élővilágban, ám a környezetvédelmi minisztérium mindeddig nem tudott hatékony, tartós megoldást felmutatni a probléma kezelésére.
Rögtön az elején kezdjük néhány számadattal. A legfrissebb felmérések szerint az európai kormoránpopulációt nagyjából 2,2 millió egyedre becsülik, ezekből éves szinten nem egész 90 ezer példányt likvidálnak. Önmagában ez nem lenne kevés, figyelembe véve azonban, hogy jelentős a szaporulatuk, a számuk évről évre emelkedik.
Na már most, egyetlen kormorán naponta akár fél kilogramm halat is elfogyaszthat, ha pedig több száz, olykor több ezer példány telepszik meg egy-egy vízterületen a téli időszakban, az rövid idő alatt drámai pusztítást jelenthet. A kisebb folyókban élő őshonos halfajok állománya különösen sérülékeny, nemcsak a gazdasági szempontból fontos fajok tűnnek el, hanem azok is, amelyek az ökoszisztéma egyensúlyát biztosítják.
A legnagyobb veszteség a horgászokat és a horgászszervezeteket érik. A horgászegyesületek évről évre jelentős összegeket fordítanak telepítésekre, hogy pótolják a hiányzó állományt, ám amit tavasszal betesznek, azt sok helyen őszre a kormoránok szinte maradéktalanul eltüntetik. Nem is olyan régen láttam egy közösségi médiába feltöltött bejegyzést, melyben egy horgász arra panaszkodott, hogy a kormoránok akár a 3-4 kilogrammos harcsákkal is képesek végezni, ezek elfogyasztása azonban már túl nagy falatok a számukra, így a folyó- és tópartokon megsebzett haltetemekkel lehet találkozni.
Tarabáék az elmúlt években több ízben ígértek különböző stratégiákat a problémára megoldására, azonban, ahogy a medvéknél, itt sem sikerült tartós megoldást kitalálni. Több terv is felmerült, mint időszakos riasztási programok, korlátozott kilövési engedélyek, monitoringprojektek, a lista hosszú, a remélt eredmények azonban elmaradtak. Az emberek pedig jogosan érzik úgy, hogy a döntéshozatal lassú, és nem reagál kellő gyorsasággal a valós problémákra.
Ebből a feszültségből született meg az a petíció, amelyet horgászok és természetbarátok közösen indítottak. A kezdeményezés célja az volt, hogy az állam dolgozzon ki egy hatékony és tartós megoldást a kormoránállomány kezelésére. Olyan rendszert követelnek, amely figyelembe veszi a természetvédelmi szempontokat, de egyben védi a halgazdálkodást és a helyi közösségek érdekeit is.
A témával kapcsolatban megkérdeztünk egy horgászszervezet képviselőjét, aki hasonló problémákról számolt be. Ahogy elmondta, ősszel több mázsa halat telepítenek a tavakba, ami nem kevés pénzbe kerül, tavaszra viszont a kormoránok óriási pusztítást visznek végbe a halállományban.
Megoldást kellene találni a problémára, így ugyanis jelentős anyagi kár éri a szervezeteket, a formális kártérítések pedig nem fedezik a veszteségeiket.
A kérdés már túlmutat a kormoránokon, arról szól ugyanis, hogy miként képes egy ország összehangolni a természetvédelmet és a gazdasági, társadalmi érdekeket. Hogyan lehet megőrizni egy védett faj értékeit úgy, hogy közben ne hagyjuk tönkremenni a folyók élővilágát.
A petíció aláírói abban bíznak, hogy a környezetvédelmi tárca végre olyan megoldást talál, amely a természet és az ember közös érdekét szolgálja. Én mégis attól tartok, hogy az elkövetkező időben a petíció ellenére sem lesz lényegi előrelépés ezen a téren. Tarabának láthatóan meggyűlik a baja az állatokkal, a medvekérdés kezelése miatt is sok kritika érte, most láthatóan a kormoránok ügyét sem tudja kezelni.
