2020. augusztus 24., 19:49

Budaj: Ártalmas anyagokat tartalmazó szennyvíz folyik a pósai tározóba

Ártalmas anyagokat tartalmazó szennyvíz folyik a szennyvíztisztítóból a pósai (Poša, Varannói járás) tározóba, ahol az veszélyes anyagokkal keveredik. Innen a Kyjovský nevű patakba, majd az Ondavába és a Tiszába kerül. A környezeti kár okozása egy olyan engedély alapján zajlott, amely ellentétben állt a törvénnyel. A szennyvíz kifolyásának a megakadályozása érdekében hétfőn lépések történetek az ügyben. Erről Ján Budaj (OĽANO) környezetvédelmi miniszter tájékoztatott a sajtótájékoztatóján.

Fotó: TASR
A szennyvíztisztító üzemeltetője a törvényt megsértve továbbra is környezeti terheket bocsát ki, annak ellenére, hogy az ottani környezet már amúgy is szennyezett

– mondta Budaj. Az ellenőrök a vizsgálataik során problémásnak értékelték az előforduló arzénmennyiséget. A tisztítóüzemet szintén ellenőrzésnek vetették alá.

Hagyni, hogy ártalmas anyagok áramoljanak a természetbe, illetve legalizálni vagy hamis engedélyekkel meghosszabbítani a környezetszennyezést, valamint annak az üzemnek működését, amely arzént juttat a környezetbe, szerintem kimeríti a bűncselekmény fogalmát 

– jegyezte meg Budaj.

A környezetszennyezőt felszólították, hogy szeptember 2-ig jelenjen meg a kassai (Košice) Környezetvédelmi Felügyeletnél.

A protokollt abban az esetben is megtárgyalják, ha a felszólításnak nem tesz eleget

– közölte Ján Jenčo, a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet igazgatója, aki szerint az ügyet még szeptemberben lezárják.

Budaj azt állítja, hogy

a zöldtárca a lehető leggyorsabban lépett az ügyben, de be kellett tartania a törvény szabta eljárást, amely Budaj szerint „rugalmatlan”.

A környezetvédelmi ellenőrzések végzésének jogi szabályozása nagyon merev, rugalmatlan, és a környezetvédelmi szerveknek nem teszi lehetővé, hogy azonnal és a megfelelő idő alatt reagáljanak

 – magyarázta Michal Kiča, a zöldtárca államtitkára. Hozzátette: a tárca ezért olyan törvényt hoz létre, amely egységesíti az ellenőrző tevékenység eljárását, „szabad kezet ad” az ellenőrző szerveknek, és elhárítja az adminisztrációs terheket.

A környezetvédelmi miniszter elrendelte, hogy a minisztérium ellenőrei ellenőrizzék az eperjesi (Prešov) és a nagymihályi (Michalovce) járási hivatalok környezetvédelmi osztályainak, valamint a kassai Környezetvédelmi Felügyelőségnek a tevékenységét. Húsz fölött van az ellenőrzésre szánt iratok száma.

Jó okunk van feltételezni, hogy korábban az állami hivatalnokok segítségével is engedélyezve volt a folyamatos környezetszennyezés. A szennyező anyagok kiengedésének pusztító következményeiről bizonyíthatóan többen is tudtak, de ennek a gyakorlatnak ezennel vége

– jegyezte meg. Azoktól az ellenőröktől, akik csődöt mondtak, Budaj meg akar szabadulni.

Az egykori őrmezői (Strážske) Chemko állami vállalat területén lévő több száz tonna toxikus PCB-hulladék megléte évtizedeken keresztül nem volt hivatalosan bizonyítva. Erre csak akkor derült fény, mikor a társaságot felszámolták, és az ipari telepet az állami szervek ellenőrizték. A múlt év elején a szomszédos területek egyik tulajdonosa nagy mennyiségű ilyen hulladékot tartalmazó rozsdás hordót talált a telep közelében.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.