Kelemen Hunor: Minden többség felelős a vele együtt élő kisebbségekért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki tisztségét is betöltő politikus a gyergyószéki zsidók deportálásának a 70. évfordulója alkalmából Gyergyószentmiklóson tartott megemlékezésen mondott beszédet pénteken.
A többségnek a kisebbség iránt viselt felelősségét Kelemen Hunor a 20. század 21. század számára hátrahagyott üzenetének nevezte. "Nekünk kötelességünk arról gondoskodni, hogy éberen tartsuk a kollektív memóriát azért, hogy a történelem kereke ne forogjon visszafele, hogy ilyen tragédiák ne történhessenek meg" - fogalmazott.
Kelemen Hunor szerint, a szolidaritás hiánya hetven évvel ezelőtt egyértelműen megmutatkozott, amikor százezrek, milliók nézték végig a zsidók deportálását. A kivételek között azonban ott volt Márton Áron, Erdély római katolikus püspöke, aki kiállt a zsidók mellett, és a legnehezebb időkben is példamutatóan járt el.
"A helyi közösség szegényebb lett amiatt, hogy közel ezer Gyergyó-vidéki magyar zsidót deportáltak, mert eltűnt egy olyan közösség, amely nyelvében, vallásában más volt, de amely gazdagabbá tette régiónkat" - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A holokauszt 70. évfordulója alkalmából a tragikus események idején magyar közigazgatás alatt álló Észak-Erdély 12 településén tartanak megemlékezéseket a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének a szervezésében. A gyergyószentmiklósi zsinagógában és Vaskertes iskolában tartott megemlékezés a sorozat második rendezvénye volt a csütörtöki sepsiszentgyörgyi után.