2011 március első napjaiban szenzációszámba menő esemény történt Szlovákiában: letartóztatták Mikuláš Varehát, akit Kelet-Szlovákia kiskirályának is neveztek. A "király" még mindig rács mögött van.
A tornaljai rendelőintézetben március elsejétől nincs röntgen, bezárt a rehabilitáció, a tűdőosztály és a diabetológia is.
TORNALJA. A tornaljai rendelőintézetben március elsejétől nincs röntgen, bezárt a rehabilitáció, a tűdőosztály és a diabetológia is.
SOMORJA. A Magyar Koalíció Pártja vasárnapi, somorjai kampányrendezvényén Bauer Edit, az MKP európai parlamenti képviselője is részt vett.
RÉVKOMÁROM. Dél-Szlovákia gazdaságfejlesztéséről, új munkahelyek teremtésének lehetőségeiről tartott előadást Farkas Iván Révkomáromban.
KIRÁLYHELMEC. A nagy munkanélküliséggel küzdő keleti régiókból nagyon sok családanya külföldön kényszerül állást keresni.
Egykor hídőrök vigyázták a jelentősebb hidak épségét, az áthaladás rendjét. Párkányban már évek óta visszaállították ezt a tisztséget, csak a hídőr feladata változott.
Perbete első írásos említése 1312-ből származik.
Az elmúlt év folyamán a Felvidéken egyre több Esterházy emlékművet avattak, az Esterházy Társaság a vitatott sorsú politikus rehabilitációját szeretné elérni, miközben szlovák történészek sora, sőt Iv
Vasárnap gróf Esterházy János szülőhelyén, Nyitraújlakon emlékeztek a felvidéki mártír-politikusra.
Komáromban szombaton a második világháború utáni deportálásokra és kitelepítésekre emlékeztek.
Mindenkinek el kell menni....
Mindenkinek el kell menni...
PÁRKÁNY. Csütörtökön Párkányban kihelyezte a regionális útkarbantartó vállalat a hivatalos magyar helységnévtáblákat.
DUNASZERDAHELY. Megkezdődött a Duna menti szikesek és homokdűnék védelmét szolgáló projekt.
NAGYMIHÁLY. Bor- és középkori étkek kóstolóját tervezik a Nagymihályban található Zempléni Múzeumban.
NAGYTÁRKÁNY. A Kártpát-medence gazdaság- és kultúrtörténeti műemléke a bodrogközi Nagytárkányban épült egykori sóhivatal.
Egyre nagyobb becsülete van a kézimunkának, a hagyományos mesterségek éltetőinek a Felvidéken.
A statisztikai hivatal nyilvánosságra hozta az első népszámlálási részeredményeket. A magukat magyarnak vallók az összlakosság 8,5 százalékát teszik ki, létszámuk alig több, mint 458 ezer fő.
Szerdán Léván tanácskoztak a magyar állampolgárságukat is nyíltan felvállaló felvidékiek egy csoportja, valamint a Lomnici Zoltán által vezetett Emberi Méltóság Tanácsának tagjai.
Az egykori, jezsuita templomban található sírokat a jezsuita rend eltörlése után már az 1790-es években kirabolták. A templom azóta a premontrei renddé lett.
Február 29-én befejeződik a 2011-es évre vonatkozó európai uniós élelmiszersegély- program.
SZEPSI. A fémtolvajok Szepsiben sincsenek tekintettel semmire. Februárban több mint egy kilóméternyi villanyvezetéket vagdostak le az oszlopokról, megbénítva a városi hangosbemondó rendszert.
A Jókai Színház élenjáró művésze számára nem kérdéses, hogy elmegy választani március 10-én. Azt is elmondta, miért.