Érsekújvár. Új kétnyelvű tájékoztató táblákat helyeztek el Érsekújvár központjában. Az önkormányzat idén 13 ezer eurót szán az információs rendszer karbantartására és folyamatos aktualizálására.
Vizsoly. Bemutatták a Károli Biblia eredeti technikával készült első másolatát, amit több év áldozatos munkája árán készített el egy lelkes csapat Daruka Mihály, helyi vállalkozó vezetésével.
Nyitra. Szlovákia felkészülten akar szembenézni a menekültáradattal, ezért a fegyveres erők közös hadgyakorlatot tartottak a hadsereg Nyitra melletti gyakorlóterén.
Kassa. A Csíksomlyói Lovas Zarándoklat Kassán is megállt. A Mária-utak metszéspontjában, Budapesten, a Normafánál 1944-ben kezdtek engesztelő kápolnát építeni Mindszenty bíboros jóváhagyásával.
Kolon. A Generációk Találkozása elnevezésű rendezvény a Zobor-vidéken élő magyarságnak biztosít tartalmas időtöltést.
Eperjes. Augusztus 22-ig tekinthető meg az eperjesi ortodox zsinagógában az a vándorkiállítás, mely Kelet-közép Európa zsinagógáit mutatja be.
Gúta. Idén először a Gazda Polgári Társulás koordinálja a búzagyűjtést a Magyarok Kenyeréhez a Felvidéken.
Csetnek. Gyöngyösi Istvánra, a magyar barokk költészet legnagyobb alakjára emlékeztek Csetneken.
Pozsony. Önszorgalomból és saját költségből olyan internetes adatbázist hozott létre egy pozsonyi fiatalember, amelyben az összes szlovákiai templom megtalálható.
Komárom. Az Európai Bizottság, több mint száz nemzetközileg elismert szakértő bevonásával, kiértékelte a nagyszabású beruházásokra vonatkozó pályázati kiírást.
Dunaszerdahely. 16. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Művésztelepet Dunaszerdahelyen.
Hanva. Átlagos a kenyérgabona terméshozama Gömörben. A kora tavaszi napsütés és kellő mennyiségű csapadék ellensúlyozza a nyári aszályt.
Bény. Amíg a legtöbb helyen küzdenek a kisiskolák megmaradásáért, addig Bényben a 7 tagú helyi testület 4 képviselőjének szavazata elég volt ahhoz, hogy bezárják a Garam menti település iskoláját.
Fülek. Fiatal önkéntesek tisztították a füleki várat az Oppidum Fileck Polgári Társulás 13. Várszépítő Táborában.
A MARTFESZT 2015 zárófóruma
Brüsszel/Pozsony. Nemzetközi összefogás az anyanyelvi oktatásért.
Kassa. Rejtélyek, sorsok, múmiák címmel új kiállítás nyílt Kassán a Kelet- szlovákiai Múzeumban.
Bécs/Pozsony/Bős. Ötszáz menedékkérőt helyeznek át rövidesen az ausztriai Traiskirchenből Bősre. Erről írt alá államközi megállapodást az osztrák és a szlovák belügyminiszter.
Torna. Tornán az egykori vármegyeközpont középkori templomának szentélyében 2004- ben nem mindennapi freskómaradványok kerültek elő.
Változatok a hon-talanságra. MARTFESZT 2015 - Fórum
Krasznahorkaváralja. A Szlovákiai Magyar Dal Napjával fejeződött be a felvidéki magyar fiatalok legnagyobb fesztiválja a Gömbaszögi Nyári Tábor.
Kassa. Elnöki könyvtárat létesített a kassai Kelet-szlovákiai Galériában Rudolf Schuster, Szlovákia egykori köztársasági elnöke.
A III. Martosi Szabadegyetem fővédnöki fóruma
Kürt. A Szabad Kürti Borköztársaságba válthattak útlevelet mindazok, akik július 17-én és 18-án ellátogattak Dél-Szlovákia legnagyobb borfesztiváljára.