Kassa. Pásztor Zoltán római katolikus püspöki helynök a Kassai Főegyházmegyében 2002 óta koordinálja a magyar hívek lelkipásztori gondoskodását.
Abaújszina. Géresi Róbert a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyetteseként 2008 óta végzi a hét magyar egyházmegye gyülekezeteinek lelki gondozását.
Abaújszina. A szlovák–magyar nyelvhatáron található Abújszinán elsősorban a reformátusság a magyar nyelv őrzője.
Kassa. A fennmaradt gótikus templomok sorában a kassai dóm, vagy teljes nevén a Szent Erzsébet-székesegyház Kassa városának szimbóluma.
Sajógömör. „Csak annak van igazi karácsonya, aki Jézussal találkozik, aki az ő szeretetét szívébe engedi.“
Sajógömör. Szlovákiában hozzávetőleg 15 ezer magyar nemzetiségű evangélikus hívő él. Magyar lelkész viszont kevés van.
Szeszta. Vakles Attila görög katolikus esperes-parókus teológiai tanulmányait Nyíregyházán és Budapesten végezte.
Szeszta. Abaúj megyében, tehát Kassa árnyékában vannak a görög katolikusoknak a legnyugatabbi magyar egyházközségei.
Pozsony/Komárom. Az iskolák, az egyházak és a családok egyaránt hosszan készültek az idei karácsonyra.
Dunaszerdahely. Az advent időszakában országos tartósított élelmiszergyűjtést hirdetett a Szlovákiai Katolikus Karitász.
Szepsi. Első karácsonyi műsorát tartotta Szepsiben az idei iskolaévben megalakult Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Óvoda, Alapiskola és Gimnázium.
Komárom. A karácsony már az ajtónkon kopogtat, s bizony számos meglepetést rejthet számunkra a csoda, mely ilyenkor átjárja a szívet és a lelket.
Pozsony. A Szlovák Vasúttársaság bővíti a járatai kapacitását a karácsonyi ünnepeket előtt.
Komárom. Másodszor valósult meg a „Mi karácsonyunk” műsorfolyam a komáromi önkéntesekből álló Villa Camarum Polgári Társulás főszervezésében.
Pozsony. A piros, fehér és zöld színek lesznek a Magyar Közösség Pártja óriásplakátjainak vezető színei.
Komárom./Dél-Komárom. Rendszerint az utolsó pillanatban vásároljuk meg a fenyőfát a nappaliba – mondják a kereskedők.
Pozsony. Kétnyelvű karácsonyi üdvözlőlapokat osztottak a Via Nova Ifjúsági Csoport aktivistái az egyik pozsonyi bevásárlóközpont előtt.
Betlér. A betléri Andrássy Kastélymúzeum eddig még be nem mutatott, igazán különleges tárgyakat tár a látogatók elé.
Bodrogszerdahely. Adventi koncertet adott szülőfalujában, Bodrogszerdahelyen a tehetséges operaénekes, Miroslav Sýkora.
Szepsi. A szeretet a legnagyobb nyomorban is szeretetet jelent. A Szepsi határában található cigánytelepen, amit a helyiek csak táborként ismernek, több mint 700 ember várja az ünnepeket.
Nagymegyer. Európa és Szlovákia a migránshelyzet árnyékában címmel a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban szervezett beszélgetőestet a Magyar Közösség Pártja.
Érsekújvár. Felvidéki Civil Együttműködési Karaván.
Ipolyhídvég. Idén is határon átnyúló jótékonysági akcióval hívták fel a figyelmet a termelői mézre és a méhészetre.
Karva. Hódok jelenlétére utaló nyomokra bukkantak a Duna karvai szakaszán. Nebehaj László gyakran jár le a Dunához, egyik ilyen sétája során fedezte fel a megrágott fákat.