Rimaszombat. 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Design Terminal, kreatívipari központ közös programot indított.
Nyitra. Bárczi Zsófia lett a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának új dékánja.
Tardoskedd. Új arculatot kapott az Érsekújvárhoz közeli nagyközség, Tardoskedd központja.
Királyhelmec. Nyitott napot tartottak a Királyhelmeci Gimnáziumban - az idei tanévben nem ez az első alkalom, hogy leendő tanulóival találkozott a tanári kar.
Pozsony. Oktatási intézmények, civil szervezetek képviselői kampányolnak ezekben a hetekben az anyanyelvi oktatás fontossága mellett.
Pozsony. A belügyminisztérium országszerte a közutakon 1 300 radart és kamerát helyez ki év végéig.
Tornalja. Erdélyi turnéra indul a Parapács zenekar. A 2012-es Fölszállott a páva zenekari kategóriájának győztese április 7-én indul Székelyföldre.
Királyhelmec. Újra szól az orgona a királyhelmeci református templomban. Az 1908-ban készült hangszert az évtiezedek során többször is restaurálták, mígnem az 3 évvel ezelőtt teljesen elnémult.
Felsővály. A kis település, amely Rimaszombattól pár kilométerre fekszik, a szilvatermelése mellett híres az egyedi módon készített csipkelekvárjáról is.
Pozsony. Március 31-ig lehet rendezni a 2015-ös évi jövedelmünk utáni adóbevallásunkat, illetve befizetni az esetleges adóhátralékainkat.
Fülek. A füleki vár húsvéthétfőn hagyományos ünnepi rendezvénnyel várta az érdeklődőket. A Palóc Húsvét immár tizenegyedik alkalommal valósult meg.
Komárom. A felvidéki magyar politika jövőjéről szólt a népszerű Komáromi Szalon legutóbbi beszélgetőestje.
Galánta. A húsvét ünnepének külsőségei tájainkon nagy átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben.
Szepsi. Első említés a szepsi templomról és a plébánosról 1290. december 21-én III. Endre király kiváltságlevelében szerepel.
Prága/Ipolyvisk. Tíz év után 2016. július eljesétől újraindul Csehország fővárosában Prágában, a római katolikus magyarok lelkigondozása.
Húsvét ünnepén nemcsak a feltámadásról és az örömüzenetről kell beszélnünk, hanem arról is, hogy kicsoda az ember valójában. Kivé lett teremtve, milyenné lett teremtve, és mivé vált az ember.
Komárom. Komáromban, a Jókai utcában álló református templom 63 méteres tornyával és empir stílusú homlokzatával a város egyik jellegzetes épülete.
„Jézus feltámadása a mi esélyünk, ha nem tudunk hinni benne, mindent elveszítünk“- vallja Ferenczy Erzsébet evangélikus lelkész.
Hosszúszó. Szlovákiában már csak 15 ezer magyar nemzetiségű evangélikus hívő él. A helyzetet pontosan illusztrálja Hosszúszó.
Pozsony/Kassa. A szlovákiai magyarság kitörési pontjai címmel folytat a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala beszélgetéssorozatot.
Pozsony. Szerdán tartotta alakuló ülését a parlament. A március 5-i parlamenti választások után a 150 fős törvényhozásba nyolc párt képviselői jutottak be.
Nagyölved. Hangoskönyv készült Szomolai Tibor Felvidéki saga című regénye után a második művéből, a Fáklyavivőből is.
Kassa. II. Rákóczi Ferenc születésének 340. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeztek Kassán.