Naszvad. A Tűzvirág Fesztivál, mely első alkalommal 2009-ben valósult meg, idén is a tűzzománc művészet központjává vált Szlovákiában.
Budapest/Pozsony. Magyarország kormánya 1 milliárd forint támogatást nyújtott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára.
Érsekújvár. Hétszász gyermek ajkáról csendült fel az ének Érsekújvárban a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiválján.
Komárom. Három nap alatt 37 fellépő fordult meg a második alkalommal megrendezett Erzsébet Híd Fesztiválon.
ombaszög. Második alkalommal szerveztek társadalmi munkában közel egy hetes felújítási akciót a Gombaszögi Nyári Tábor régi-új helyszínén.
Csilizradvány. A hét végén megtartotta tisztújító konferenciáját a Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Járási Választmánya.
Debrőd. A Bodrogközi és az Abaúj Abaújban Európai Területi Társulás, ismertebb nevén az EGTC, öt rendezvényét öt településen II.Rákóczi Ferenc és kora megismertetésének jegyében tartotta.
Nagykapos. Hetedik alkalommal rendezték meg az Erdélyi János mesemondó versenyt Nagykaposon.
Fülek. A hétvégén tizenhatodszor szerveztek regionális népdalversenyt Füleken.
Kassa/Perbenyik. Oktatásfejlesztési támogatások átadására került sor Kassán és Perbenyikben.
Dunaszerdahely. Közel egy évnyi felújítási munkák után újra átadták rendeltetésének a Csallóközi Múzeumnak otthont adó Sárga Kastélyt Dunaszerdahelyen.
Vásárút. Huszadik alkalommal kaptak útlevelet Meseországba a Hétmérföldes csizmában hetedhét határon át mesevetélkedő résztvevői a Kárpát-medence különböző részeiből.
Ipolyság. Az Ipolysági Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet által indított Ipoly menti borverseny idén a helyi a Vinum Saag Polgári Társulás szervezésében valósult meg.
Pozsony/Komárom/Érsekújvár. Május 25-e a Napraforgók Napja, a szklerózis multiplex világnapja.
Királyhelmec. A Bodrogközi Magyar Közösség Háza adott otthont a 17. alkalommal megrendezett Mécs László Szavalóversenynek Királyhelmecen.
Kőhídgyarmat/Vadas tanya. A Kőhídgyarmathoz közeli Öreghegy lábánál húzódik meg a Vadas tanya.
Kassa. Trópusi pillangók lepték el a kassai botanikus kertet. A jelenség immár kilencedik éve ismétlődik, amelyet kicsik és nagyok mindig nagy érdeklődéssel várnak.
Izsa/Szőny. Az utóbbi években az UNESCO Világörökségi Lista kapcsán Szlovákiában a komáromi erődrendszer került előtérbe.
Perbenyik. 19. alkalommal rendezték meg a Bodrogköz egyik legnagyobb látogatottságnak örvendő rendezvényét, a Perbenyiki Szakközépiskola Májusi Díját.
Győr. Döntetlent játszott kedden este a Felvidéki Labdarúgó Válogatott az ETO FC Győrrel.
Igló. Igló régi neve Szepesújfalu. Ebből ered a szlovák elnevezése is - Spišská Nová Ves, de a szlovák köznyelvben gyakran ma is Iglov néven szerepel.
Csata. A csatai Baross Gábor Alapiskola fennállásának 60., névfelvételének 10. évfordulójára nagyszabású ünnepséget rendezett.
Diószeg. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága tíz éve alapította meg a legjobb prózaírónak járó díjat, amelyet a fiatalon tragikusan elhunyt Talamon Alfonz író emlékére hoztak létre.
Szímő. Fókuszban a helyi érték! Az idei Jedlik Ányos Napok rendezvény-sorozatát igazán különlegessé tette a község szikvízkészítő kisüzemének ünnepélyes átadása.