Párkány. A Párkányi Városi Sportegyesület nagy hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek gondozására, ennek érdekében utánpótlás labdarúgó edzőtábort szerveztek.
Tornalja. Tárcaközi egyeztetésre vár a Nagyrőcei járás akcióterve.
Rozsnyó. Őrt álló gyülekezet. Lukács evangéliumának házépítő példázatának értelmében zajlanak a rozsnyói reformátusok ünnep- és hétköznapjai.
Beretke. Beretkén több mint 70 éves kihagyás után tartottak szentmisét Szent Péter és Pál Apostolok emlékére, akik egyben a település védőszentjei is.
Nagyida. A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes kilencedik alkalommal szervezte meg az Ilosvai Fesztivált, első alkalommal saját birtokukon.
Komárom. A jubileumi, XXV. Jókai Mór Nyári Egyetem megnyitóján, Komáromban mondott beszédet Potápi Árpád János.
Rozsnyó/Gombaszög. Közös tér – közös gondolkodás. Két napos volt az idei, sorrendben 58. Gombaszögi Kulturális Fesztivál.
MARTFESZT 2016 - beszélgetések sorozat
Rimaszombat. A Losonci, Rimaszombati, Poltári, a Nagyrőcei és a Rozsnyói járás mezőgazdászai találkoztak Rimaszombatban.
Örsújfalu. Ötödik évfolyamához érkezett az örsújfalui Ekhós-szekér Fesztivál.
Beszélgetés Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel
Évértékelő Martostól Martosig
Kassa. Igeolvasással és imádsággal kezdődött a Kárpát-medencei magyar református egyházak Generális Konventje, melynek idén Kassa adott helyszínt.
Alsószeli. Jurták, hagyományőrzők és alsószeli lepény minden mennyiségben, ám a legkiválóbb minőségben!
A kétnyelvűség okos-telefon applikációját, az elektronikus törvénytárat és a felvidéki autonómia-koncepció infografikáját Horony Ákos és Őry Péter mutatják be.
Martos. Tegnap kezdődött és vasárnapig tart a IV. Martosi Szabadegyetem. A nulladik napon a hagyományos házelnöki fórum bizonyult a leglátogatottabb előadásnak.
Bolyk. Tizedik alkalommal szerveztek gyorsulási bajnokságot a Losonci járásbeli Bolykon.
Pozsony. 1946 – egy évvel a világháború után címmel szerveztek konferenciát Pozsonyban július elsején a második világháború utáni megtorlásokról és kegyetlenkedésekről.
Rimaszombat. A rimaszombati Kereskedelmi Akadémia magyar osztályába idén rekordszámú diák jelentkezett.
Kövecses. A Gömöri Református Egyházmegyében immár ötödik alkalommal került megrendezésre az Egyházmegyei családi nap, melyet ezúttal a Tornaljához közeli Kövecsesen tartottak.
Perbete/Dunamocs. Idén az átlagosnál hamarabb, mintegy két héttel korábban kezdődött a gabona betakarítása Dél-Szlovákiában.
Fülek. A felvidéki amatőr színjátszás élvonalbeli csapata a füleki Apropó kisszínpad. Az idei 53. Jókai Napok alkalmával díjzápor hullott rájuk.
Pozsony. Fél éven át Szlovákia az Európai Unió soros elnöke. Pozsony Hollandiától vette át a stafétát. Az uniós elnökség első napján a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökével egyeztetett.
Szepsi. Megtartotta első tanévzáróját Szepsiben a római katolikus fenntartású Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont.