Pozsony. A Pozsonyból 1945. június 19-én Moszkvába elhurcolt magyaroknak állítottak emléktáblát a Csemadok pozsonyi székházában.
Dóval. Magyarországi gyerekek országos síbajnokságát tartották a hétvégén Dóvalon. A jubileumi, 25. amatőr versenyen több korosztályban 280 nevezés érkezett.
Szepsi. A több mint húsz kárpátaljai, erdélyi és felvidéki helyszín után most Szepsiben látható a Megújuló épített örökségünk.
Rozsnyó. Rozsnyó február 3-án ünnepelte első írásos említésének 726. évfordulóját.
Komárom. Online oktatási kurzusok készítésére és tantárgyfejlesztésre irányuló szakmai napot tartottak a komáromi Selye János Egyetemen.
Nagykapos. Ifjúsági klubjának megerősítésére keres diákokat a nagykaposi Luminosus nonprofit szervezet.
Vajka/Nagybodak/Doborgaz. Úgy vélik, lakosságuk legalább annyira veszélyeztetett, mint az atomerőmű mellett élő emberek.
Komárom. A felvidéki magyar színjátszás egyik mérföldköve, a Magyar Területi Színház emléke előtt szoboravatással adóztak Komáromban.
Herlány. Újra 20 méter magasba lövell a herlányi gejzír. A napokban fejeződött be a Kassához közeli hidegvizű forrás felújítása, amelyet a Kassai Műszaki Egyetem szakemberei végeztek.
Somorja. Végh László neve egybeforrt a Csemadokkal, hiszen Sárosfán, Pozsonyban és Somorján is tagja volt a szervezetnek, sőt Somorján máig elnökségi tag.
Budapest/Komárom. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. idén is támogatja a magyar iskola ügyét a Felvidéken.
Kassa. A nők gazdasági szerepvállalásának szükségszerűségéről tartottak konferenciát Kassán.
Tornalja. Színháztörténeti kiállítás nyílt Tornalján a helyi szabadidőközpontban, az egykori ipartestület épületében.
Pered. A Csemadok Közművelődési Díjában részesült idén id. Vankó Ferenc, akit a legtöbben Ferdi bácsiként ismernek.
Pozsony. Jogellenes, mégsem működik Szlovákiában az elektronikus ügyintézés magyarul.
Léva. Fennállásának 10. évfordulóját rendhagyó módon, nemzetközi konferenciával ünnepelte a Lévai Regionális Művelődési Központ.
Buzita. A Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ nyolcadik alkalommal szervezte meg a népviseletes bált.
Martos. Ez az eldugott felvidéki, szinte színmagyar település nemcsak napnyugtakor lenyőgöző.
Budapest/Pozsony. Magyarországon január végéig 120 magyar fiatalt láttak vendégül, köztük 60 résztvevő Dél-Amerikából, Ausztráliából és Dél-Afrikából érkezett.
Pográny. A zoboralji értékek megőrzését tűzte ki céljául a Pogrányban élő Tóth Borbála.
Rimaszombat. Esterházy János kiemelkedő példája a cselekvő elhivatottságnak, a cselekvésnek, és az összetartozás élő erejének pedig hatalmas szerepe van a felvidéki cserkészek tevékenységében.
Pozsony/Komárom/Bátorkeszi. A minimálbér változása a járulékterhek mértékére is kihatott.
Komárom. Egyre többen kíváncsiak a komáromi Öregvárra. Az utóbbi két-három évben ugrásszerűen megnőtt a látogatók száma.
Komárom. A komáromi Jókai Színház ma este mutatja be Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját Koltai M. Gábor rendezésében.