Párkány-Érsekújvár-Komárom. A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége a napokban számos ún. kapcsolatépítő klubtalálkozót rendezett.
Az Erről, arról, azokról című kötet nem kizárólag a szakmai köröknek nyújthat olvasói élményt, hanem azoknak is, akiket érdekel a felvidéki magyarság sorsának második világháborút követő alakulása.
Rimakokava. A Rimakokava melletti Kokava Línia határában tartották az idei kutyaszánhúzó bajnokság ötödik fordulóját, Farmina Husky név alatt.
Tíz éves az ortodox, Szent Magyar Mózes-kápolna az egykori megyeszékhelyen Zemplénben, ezen a történelem szempontjából kiemelkedő, mára szinte jelentéktelennek számító magyarlakta településen.
Gúta. A magyar kormány támogatásának köszönhetően teljesen felújítják a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontot.
Pozsonyligetfalu. Magyar-szlovák-német és héber nyelvű emléktáblát avatott 500 zsidó áldozat emlékére a magyar, a szlovák és az osztrák igazságügyminiszter Pozsonyligetfalun.
Losonc. „Lehet, hogy a világlátásom sokaknak követhetetlen, de higgyék el, nagyon is érthető. Vagy ha eddig nem is volt, hát most majd azzá válik.“
Kamocsa-Komárom. A tavasz beköszöntével testünk és lelkünk egyarán a megújhodásra szomjúhozik, ami nem csoda, hiszen a tél keményen megpróbálta a szervezetünket.
Budapest. A Selye János Gimnázium rangos díjban részesült.
Hetény. Pénteken a református gyülekezeti házban, szombaton a községházán mondhatnak véleményt a hetényiek arról, szeretnének-e református óvodát a községben?
Párkány. Ma tartja lemezbemutató koncertjét a Jóvilágvan zenekar Budapesten, a Barba Negra Music Clubban.
Bodrogköz. Vízzel töltik fel a Bodrogköz mocsarait, egykori vizes területeit.
Path. A helyi jellegzetességekhez és a sajátságos értékekhez igazodó feladatsorok váltották egymást a Nők. vs. férfiak nevű játékos vetélkedőn, Pathon.
Pozsony. Gyorsított eljárásban tárgyalja a parlament a mečiari amnesztiák eltőrléséről szóló törvénymódosítást. A javaslat elfogadásához alkotmányos többség szükséges.
Kassa. A Kassai Magyarok Fóruma nyelvhasználati felmérést indított Kassa nyelvi dimenziói címmel, hogy feltérképezzék a Kassán elő vagy dolgozó, magyarul beszelő emberek nyelvhasználati szokásait.
Zsigárd. Tíz évvel ezelőtt hagyta itt a földi valóságot Kaszás Attila, a felvidéki származású, ám Budapesten gyökeret vetett színművész.
Pozsony/Királyhelmec. Ma van a pedagógusok napja. Ez az ünnep a morva születésű Comenius pedagógus, nyelvész, filozófus, a “nemzetek tanítója”, az első modern pedagógus születésének napjához kötődik.
Somorja. Magyarország, Felvidék, Erdély, Kárpátalja és Vajdaság legtehetségesebb magyar matematikuspalántái mérték össze tudásukat Somorján.
Zselíz. Zselízen az idén is megrendezik az Országos Népművészeti Fesztivált.
Ógyalla. Bemutatkoztak a Ghymesi Igricek - ez a beszédes név egy ma már rendhagyónak számító formációt takar.
Komárom. Új reformáció címmel tartottak nemzetközi konferenciát Komáromban, a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
Eperjes. Kétnapos szakmai konferenciával és kiállítással emlékeztek Hamvas Béla születésének 120 éves évfordulójára az Eperjesi Egyetemen.
Borsi. II. Rákóczi Ferenc születésének 341. évfordulóját ünnepelték Borsiban, a Nagyságos Fejedelem szülőhelyén.
Kürt. Csíramálé, biracs, kőtés, csiripiszli.