Komárom. A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Gyurcsó István Alapítványi Könyvek-sorozata újabb kötettel gyarapodott.
Dernő. Az omlófélben lévő, egykor híres dernői vasöntöde remélhetőleg hamarosan ismét a község tulajdonába kerül és remény nyílik az értékes ipari műemlék megmentésére.
Tornalja. A Római Katolikus Egyház a 2017-es évet Fatimai Szent Szűz évének dedikálja, a fatimai jelenések 100 éves évfordulójának emlékére és tiszteletére.
Pozsony. Európai uniós házelnökök kétnapos csúcstalálkozóját tartották Pozsonyban.
Galánta. Kodály Zoltán városában több civil szervezet összefogásával, a Csemadok főszervezésében valósult meg az Országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedő.
Komárom. Mintegy 900 futó állt rajthoz az idei Komárom-Komárno Nemzetközi Utcai Futóversenyen.
Deregnyő. Elkészült az idei Vakációs Bibliahét programja.
Dél-Szlovákia. A mezőgazdászoknak idén újra védekezniük kellett az áprilisi fagyok ellen. Mostanra már az is kiderült, sikeres volt-e a harc a hideggel.
Fülek. A Füleki Gimnázium, valamint a Talentum Tehetségpont szervezésében, a Rákóczi Szövetség támogatásával, 22. alkalommal valósult meg az Infoprog.
Kassa. A Szép Magyar Beszéd országos döntőjét Kassán tartották, aminek immár 18. éve a Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium ad helyet.
Dobfenek. Szülőfalujában, Dobfeneken emlékeztek D. Kovács Józsefre.
Királyhelmec. Elsőízben mutatkozott be a Fradi Suli Program külhonban.
Kamocsa. Lukács Pál költő-pedagógusra emlékeztek szülőfalujában. Bár több mint 200 évvel ezelőtt született a Vág menti Kamocsán, pedagógiai módszertanából még ma is sok tanító meríthetne.
Kassa. Elment a szeretőm Dél-Amerikába címmel, nagyszabású dél-amerikai magyar program volt Kassán.
Kassa. Kassán a református egyház és a templomaik története is regénybe illő.
Pozsony/Ipolyság. Egyre kevesebb a képzett szakmunkás az országban, pedig a szlovákiai és külföldi munkáltatóknak is leginkább rájuk lenne szükségük.
Vály/Béna. A kemény fagyok ellenére gazdag gyümölcstermés várható. Szlovákiában az éves gyümölcsfogyasztás nagyjából 150 ezer tonna, aminek nagy része külföldi behozatal.
Rimaszombat. A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében tartotta ünnepélyes taggyűlését a Via Nova Baráti Körök társulás.
Rimaszombat. Négy civil szervezet társalapítója, eddig négy országban élt és még csak 21 éves.
Gombaszög. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idén is megrendezték szezonnyitó társadalmi munkájukat a gombaszögi nyári tábor szervezői.
Budapest/Királyfiakarcsa. Rieger Tibor Magyarok Nagyasszonya szobrának bronzba öntésére és királyfiakarcsai felállítására hirdetett közadakozást az e célra alakult Magyarok Nagyasszonya Szoborbizottsá
Prága. A Prágában működő Ady Endre Diákkör idén ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját.
Bátorkeszi. Zászlót és címert kapott a Bátorkeszi Református Egyházközség. A reformáció jubileumi évében a helyi gyülekezet tagjai elérkezettnek látták az időt, hogy saját jelképeik legyenek.
Budapest. A felvidéki magyarok mindeddig nem kaptak bocsánatkérést és kárpótlást a hét évtizeddel ezelőtt történtekért - mondta Menyhárt József.