Révkomárom. Idén először – hagyományteremtő szándékkal – rendezték meg a Lehár-bált Révkomáromban.
A héten egy tájékoztató levéllel fordultak 95 érintett település önkormányzatához, amiben az áll, hogy hogyan járjanak el vasútállomásuk kétnyelvűsítése érdekében.
Libád. 16. alkalommal rendezték meg a Felvidéki Magyar Bált Libádon, melyre a Kárpát-medence szinte minden szegletéből érkeztek bálozók.
Dunaszerdahely. Betörők tartják rettegésben Dunaszerdahelyen a Nyugati lakótelepet. A karácsonyi ünnepek előtt már több házat kiraboltak, januárban újabb 5 családi házba hatoltak be.
Karva. Jubilált a Karvai Rockfest. A „kemény” zene kedvelőinek téli ünnepét január 26-án immár tizedik alkalommal rendezték meg a karvai kultúrházban.
Pozsony. Az oktatásügyi rendszer átalakításáról, a felsőfokú képzés versenyképességének erősítéséről és a kisebbségi oktatás hatékonyságának javításáról tárgyalt egyebek mellett Balog Zoltán.
Komárom. A vérhiány ugyan még nem akkut, ám ha a helyzet nem változik, máshonnan érkezik majd a vér a komáromi műtétekre.
Kassa. Márai Sándor íróval, Košice Gyula szobrásszal és Juraj Jakubisko filmrendezővel közösen Oelschläger-Őry Lajos építész lett a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 év kiemelt egyénisége.
Pozsony. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség 2008 óta adja át a Csemadok Életműdíjakat azoknak, akik sokat tettek a felvidéki magyar kultúráért.
Dunaszerdahely. A Himnusz születésének napján, január 22-én Dunaszerdahelyen is megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról.
Pozsony. Január elsejétől módosultak az üzemanyag nem kereskedelmi célú behozatalára vonatkozó szabályok.
Détér. Az elnéptelenedett gömöri kisiskolák az elnéptelenedő településeket jelzik.
Kassa. Egy brit tudós bonyolult matematikai egyenletekbe foglalt kutatásai szerint január 23. az év legdepressziósabb napja.
Galánta. Kölcsey Ferenc Himnuszával vette kezdetét a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett gálaműsor a galántai művelődési házban.
Ipolyság. Az Ipolysági Önkormányzat ünnepi képviselő-testületi ülés keretében adta át a város 2012-es évi elismeréseit, kitüntetéseit.
Nagybalog. A "málenkij robot" áldozataira emlékeztek a hét végén Nagybalogon. A gömöri faluból 136 embert vittek el a szovjet felszabadítók több évig tartó kényszermunkára.
Pozsony. „Fogadj örökbe egy politikust” jelszóval indult imádkozási kampány Szlovákiában.
Gúta. Kisebb földmozgást észleltek Délnyugat-Szlovákiában, melynek Gúta mellett volt az epicentruma.
Dunaszerdahely. Január 17-én és 18-án tartották a Fiatal Gazdák Klubja első konferenciáját Dunaszerdahelyen és a Csallóköz több településén.
Pozsony. Felvidéki Páva Gálát rendeztek pénteken Pozsonyban az Ifjú Szívek Táncszínház székházában.
Kassa. A Kassa Európa Kulturális Fővárosa program keretében a hétvégén hetven helyszínen több száz rendezvény várta a látogatókat.
Kassa. Szombat este a rendkívüli hideg ellenére nem hivatalos becslések szerint legalább 4 ezren nézték végig a Szent Erzsébet székesegyház ünnepi kivilágítását.