Szenc. Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a Szenci Molnár Albert Gimnázium és Szenci Magyar Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Szencen.
Fülek. A gyermeknap alkalmából a Füleki Vármúzeum, a Iuvenes Szabadidőközpont, a helyi 47. sz. Koháry István Cserkészcsapat és a Pro Gaudio Polgári Társulás ismét gazdag szórakoztató műsorral készült.
Pozsony/Rimaszombat. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség már harmadik alkalommal kapcsolódik be a 72 óra elnevezésű önkéntes projektbe.
Pozsony. A szociális juttatások kifizetését szabályozó új törvény szerint a munkanélkülieknek legkevesebb havi 32 óra közhasznú munkát kell elvégezniük.
Csallóközaranyos - Nagylél. Visszacsatolják a Dunához a nagyléli Duna-ágat.
Apátújfalu. Két község, valamint az ARTTÉKA Művészet Határok Nélkül Egyesület, és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közösen valósított meg turisztikai fejlesztéseket a határ két oldalán.
Komárom. A munkaerő szabad áramlásával felélénkült a munkaerőcsere – főként a határ menti térségekben.
Komárom. Egressy Béni – eredeti nevén Galambos Benjámin a mai Kazincbarcikán született 1814-ben.
Beretke. A Peskő barlangot évről évre többen keresik fel. Ezidáig nehéz volt a megközelítése, azonban most a kialakított lépcsőknek, valamint korlátnak köszönhetően bárki megnézheti a barlangot.
A cseh főváros holesovicei városrészében, az egykori katonai repülőtéren, május 31-ig a legkiválóbb cseh sörök, a legjobb szakácsok, cukrászok remekei várják a látogatókat a 7. Prágai Sörfesztiválon.
Pozsony. A választók 6 és fél százaléka szavazott bizalmat az MKP-nak az európai parlamenti választásokon. Ez egy képviselői mandátumra volt elég.
Budapest. Választások után: magyar érdekképviselet az Európai Unióban címmel rendezett konferenciát a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a Magyarság Házában Budapesten.
Komárom. A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében elnyert pénzekből, a Selye János Egyetem mellett működő karrier tanácsadó központ ingyenes képzéseket koordinál.
Vásárút. A felvidéki réteshúzók 35 méteres tésztájukkal a Guiness világrekordot is túlszárnyalták.
Két hét kétkezi munkával és az általuk beépített alapanyagok anyagi fedezetével járultak hozzá holland önkéntesek a királyhelmeci református egyház egyik romos ingatlanjának a felújításához.
Dunaszerdahely. Ismertették a dél-szlovákiai régió fejlesztési programját, a Baross Gábor Tervet.
Komárom. Még mindig magas Komáromnál a Vág és a Duna vízszintje, ám szakértők szerint árvíztől nem kell tartani.
Pozsony. A mai Szlovákia területén található honvédsírokat, valamint az 1848/49-es emlékműveket gyűjtötte össze a Kovács László-Görföl Jenő szerzőpáros a Hol sírjaik domborulnak c. kötetben.
Dunaszerdahely. Országos Rovásírás Verseny volt Dunaszerdahelyen. A múlt ismerete és a hagyományok ápolása a közösségek megmaradásának egyik záloga.
Pozsony. A Magyar Közösség Pártja és a Híd is átlépte az 5 százalékos parlamenti küszöböt a szombati európai parlamenti választásokon, ezért egy-egy képviselőt küldhetnek a brüsszeli törvényhozásba.
Kassa. Emlékezzetek! – héber nyelven ez a felszólítás olvasható azon az emléktáblán, melyet Kassa Fő utcáján, az Állami Tudományos Könyvtár falán avattak fel a holokauszt 70. évfordulója alkalmából.
Léva. Ilyen táncos lábú ifjak, vagy éppen jó hangú énekesek felkutatása érdekében szervezték meg második alkalommal a lévai járás egyetlen tehetségkutató versenyét.
Naprágy. 4x4-es, azaz terepjáró autók találkozója volt a hétvégén Gömörben. A Tornaljához közeli kis település, - Naprágy adott otthont a terepjáró autók tájékozódási és ügyességi versenyének.
Révkomárom. Az elmúlt egy évtizedben 10 százalékkal csökkent a lakosság lélekszáma Révkomáromban!