Tokaji borvidék. A tokaji borrégió szlovákiai részén a borászok úgy tartják: Tokaj összetartozik.
Betlér. Egzotikus trófeák és Egyiptológia címmel kiállítás nyílt a Betléri Andrássy múzeumban.
Pozsony. Szlovákiában, a nyári hónapokban 20-25%-al több kiskorú szorul sürgősségi ellátásra, mint az év többi részében. Nagyobb odafigyeléssel, az esetek többsége elkerülhető lenne.
Fülek. Kiállításmegnyitók, folklórműsor, színházi előadás, gyermekprogramok, koncertek, bajnoki futballmérkőzés, ünnepi istentisztelet és körmenet fémjelezte az idei Palóc Napok és Városnapok programj
Komárom. Istentisztelettel és szentmisével kezdődött az ünnepi megemlékezés Komáromban – az Államalapítás Emléknapján több mint kétszázan gyűltek össze Szent István királyunk lovasszobránál.
Kolon. Szent István ünnepe alkalmából a Zoboralján hatodik alkalommal imádkoztak papi és szerzetesi hivatásokért az itt élő magyar hívek, s Kolon községben fogadták Szent István csontereklyéjét.
Komárom. Közös képviselőjelölti listával és egy polgármesterjelölttel szállnak ringbe a választópolgárok voksaiért a közelgő önkormányzati választásokon.
Dunaszerdahely. Az államalapítás ünnepén Dunaszerdahelyen szentmise, koszorúzási ünnepség és ünnepi önkormányzati ülés volt, ahol kiosztották a városi elismeréseket is.
Budapest. Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából Budapesten a Parlamentben tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség, köztük három felvidéki, vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat.
Búcs/Komárom. Búcson vállalkozók, pedagógusok és a református nőegylet tagjai fogtak össze azért, hogy 13 gömöri fiatal dél-szlovákiai kiruccanását tegyék gördülékennyé és élménydússá.
Brüsszel/Pozsony. Lecserélik a 10 eurós bankjegyeket az Eurozónában, így Szlovákiában is.
Ipolynyék. Marián Chovanec Besztercebányai megyéspüspök Parák József esperest, ipolynyéki plébánost nevezte ki a Besztercebányai Egyházmegye püspöki helynökévé.
Királyhelmec. Szent István napok keretében Királyhelmecen ünnepi megemlékezést tartottak a Millennium téren álló Szent István szobornál.
Krasznahorka. Rendhagyó vártájékoztató napot tartott a múzeum vezetése.
Szepsi. Szepsiben hamis választási röplapok jelentek meg, amelyen Zachariaš Istvánt polgármesterjelöltkéntként tüntetik fel. Első látásra csak a szlovák nyelv a feltűnő az MKP logó mellett.
Jablonca. A Szlovák Karszt csodás hegyei között ismét megszólaltak a psytrance pörgős ütemei.
Ipolyszécsényke. Egymás megismerése, tapasztalatszerzés és az európai szellemiség hirdetése volt négy napon keresztül a középpontban Ipolyszécsénykén.
Kamocsa. Igazi ínyencségeket kóstolhattak mindazok, akik ellátogattak hétvégén a Kamocsára a nemzetközi gasztronómiai fesztiválra.
Krasznahorka. Udvari és lovagi sokadalom volt Krasznahorka vára alatt. A műemlék leégése óta ez az egyetlen olyan rendezvény, amely több ezer látogatót vonz a turistáktól elnéptelenedett völgybe.
Ipolybalog. Augusztus első vasárnapján tartották a jubileumi, azaz a 10. Szent Korona ünnepséget Ipolybalog községben.
Ágcsernyő. Harangot szenteltek Ágcsernyőben. A helyi református templomból a nagyharang mellől a kisharang a 2. világháború idején eltűnt.
Krasznahorka. Színház, koncertek, irodalmi és közéleti előadások egyszerre nyolc helyszínen. A Gombaszögi Nyári Tábor programjaira idén több mint kétezren voltak kíváncsiak.
Ipolyszakállos. A lévai járásbeli Ipolyszakálloson 2001-ben letelepedett dán Pigagro cég, amelyik eddig főként növénytermesztéssel foglalkozott a megvásárolt földműves szövetkezet területén.
Kistárkány. Elsőízben tartottak Vándor Meseíró Alkotótábort a bodrogközi Kistárkányban.