Révkomárom. Magyar Tudomány Ünnepe Révkomáromban – a kárpát-medencei rendezvény-sorozathoz csatlakozva a Selye János Egyetem díszterme adott otthont a magyar tudomány első felvidéki ünnepének.
Pozsony. November 23-án tartják a megyei választások második fordulóját. Az ország 8 megyéjéből még ötben nem dőlt el ki vezeti majd a megyét a következő négy évben.
Gúta. A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont mer és akar nagyot álmodni.
Pozsony. A D vitamin a kalcium felszívódásáért felelős, ez az alapja a csontok és a fogak egészséges fejlődésének.
Nyitra. Méltó ellenféllel száll harcba Milan Belica, jelenlegi nyitrai megyefőnök a szombati megyei választásokon.
Rimaszombat. Gömör megye egykori központjában, Rimaszombatban 13 év után végre befejezték a református templom felújítását.
Komárom. Száz éve annak, hogy a Jókai Egyesület, a Komáromi Közművelődési Egyesület és a Komárom-megyei Könyvtár összefogásával létrejött a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület.
Komárom. Komáromban Bertalanffi Pál jezsuita paptanárra, az első tudományos magyar nyelvű földrajzkönyv szerzőjére emlékeztek halálának 250. évfordulóján.
Csákányháza. November 19-e Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe. Ebből az alkalomból Csákányházán, a falu és a templom védőszentjének tiszteletére harmadszor rendezték meg az Erzsébet napi vendégséget.
Nyitra. Tíz éves a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Középeurópai tanulmányok kara – röviden a magyar kar.
Nagykapos. Herczegh Géza emléktáblát avattak szombaton Nagykaposon a helyi Magyar Közösségi Ház udvarán. A 2010-ben elhunyt jogtudós, nemzetközi jogász Nagykapos szülötte és egyben díszpolgára volt.
Tornalja. Gömörre legjellemzőbb tánccal, a vasvári verbunkkal kezdődőtt a 11. alkalommal megrendezett Hagyományok Napja Tornalján.
Kisudvarnok. Dél-Szlovákia gazdasági fellendítése valamint a kisebbségi kultúra finanszírozása és jogállása voltak a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala éves kongresszusának központi témái.
Dunaszerdahely. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége kilencedik alkalommal szervezte meg a Kincskeresők - helyi értékeket kutató diákok elnevezésű konferenciát.
Bodrogköz gazdaságilag Dél-Szlovákia egyik legelmaradottabb vidékének számít. A tőketerebesi járáshoz, tágabb földrajzi értelemben pedig Kassa megyéhez tartozik.
Rozsnyó. Hagyomány és kultúra. A Csemadok szervezésében zajló Gömöri Kulturális Napok nyitórendezvénye az erdé¬lyi fejedelmek címeradományaiból készült vándorkiállítás megnyitója volt.
Kassa. Kassa megye 57 fős új képviselő testületében a kormánytényező Irány Szociáldemokrácia és az Magyar Közösség Pártja frakciónak 30 tagja lesz.
Lakitelek. Magyarország. Szabó Attila, székelyudvarhelyi tudósító Úton-útfélen című alkotása nyerte a lakiteleki filmszemle fődíját.
Pozsony/Ipolyszakállos. A Szlovák Idegenforgalmi Társulás felmérése szerint Szlovákiában nem használják ki kellőképpen a falusi turizmusban rejlő lehetőségeket.
Pozsony. Könyvárusítás, terjesztés és könyvkiadás – több mint 20 éve ez Bödök László fő érdeklődési köre.
Rozsnyó. A Család a nemzet alappillére címmel szervezett konferenciát a Szövetség a Közös Célokért Társulás, Rozsnyón.
Kassa. Újra kiadták és Kassán mutatták be Márai egyik legolvasottabb művét.
Losonc. A sírok többsége még feldíszítve pompázik, ám nem minden sírhely kap méltó tiszteletet.
Dunaszerdahely. Látvány és precizitás - ezt valósítja meg évek óta a dunaszerdahelyi Kanovits Zoltán.