Zselíz. Tegnap délelőtt, a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában indították hivatalosan útjára a meghirdetett „Külhoni felsősök éve programot”.
Királyhelmec. A Magyar Közösség Pártja tőketerebesi járási elnöksége harmad ízben adta át a Helytállás a Bodrogközért Díjat.
Helemba. Idén is több százan vettek részt a helembai farsangi felvonuláson.
Verebély. Verebélyen megalakult a Nemzeti Pálinkaszalon, amelyben a szlovákiai párlatok legjobbjai kapnak helyet.
Kassa. Átadták a Harmónia díjakat.
Nagybalog. Télbúcsúztatót tartottak Nagybalogon. A gömöri településen kereplők hangja segítette az óvodások és iskolások télűzését.
Fülek. A hagyományos farsangi Banya- bált kilencedszer szervezték meg a füleki „Barátnők, Asszonyok, Lányok, Nyugdíjasok Alakulata”, vagyis a Banya- klub tagjai.
Pozsony. Szlovákiában véget ért a gyerekek általános iskolába való beiratásának időszaka.
Szepsi. A Lyócsa Imre szepsi mozgássérült sportolóról készült portréfilm kétszeres ajándék.
Szepsi. Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatását célozza meg a Baross Gábor Felvidéki Fejlesztési Terv, amelyet nyilvános vitafórum keretében mutattak már be több helyen, konkrétan Szepsiben is.
Komárom. A komáromi Anyanyelvünkért Polgári Társulás a székesfehérvári Vörösmarty Társasággal karöltve az anyanyelvhasználat lehetőségeiről tartott konferenciát.
Érsekújvár. A magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete idén harmadik alkalommal kapcsolódott be a Wass Albert-felolvasó maratonba.
Nagytárkány/Kistárkány. A felvidéki Nagytárkányban 10. alkalommal rendeztek kisüsti pálinkaversenyt.
Pozsony. Memorandumot intézett a kormányhoz öt szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar és az őket képviselő Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Nagytárkány. Nyissunk egymás felé címmel rendezett fórumot a kelet-felvidéki Nagytárkányban működő Nagycsaládosok Egyesülete.
Komárom. A komáromi Tulipán Óvodában nemcsak óvják, védik és nevelik legféltettebb kincseinket, a gyerekeket, hanem az értékrendjüket is tudatosan csiszolgatják.
Pozsony. Egyre népszerűbbek a kézműves sörök Szlovákiában. A nagy sörgyárak mellett az utóbbi években számos kisebb sörfőzde is nyílt.
Királyhelmec. Diagnosztikai és orvosi eszközeit újítja fel a királyhelmeci kórház egy magyar-szlovák határon átnyúló pályázat keretében.
Nagykapos. Mécs László emlékét hűen őrzik a felvidéki Bodrogközben és Ung-vidéken.
Sárospatak. „Borum”- címmel fórumot rendezett a Magyar Református Szeretetszolgálat a kárpát-medencei református borászok és szőlészek számára.
Dunaszerdahely. Dunaszerdahelyen tartották a cigányvajdák országos találkozóját. Ez volt az első alkalom, hogy egy asztalhoz ült 25 szlovákiai vajda.
Komárom. Átadták a Jókai-díjat Komáromban. Az ünnepségnek a Duna Menti Múzeum, az egykori Kultúrpalota díszterme adott otthont.
Fülek. A Füleki Városi Könyvtárban mutatta be Fülek című könyvét Puntigán József, mely a közelmúltban látott napvilágot.
Kassa. Folyamatosan profitál Kassa az Európa Kulturális Fővárosa címből.