Kassa. A náci háborús bűnösről szóló akták nagy részét a Kassai Levéltárban őrzik. A holocaust túlélői a sajtónak nem nyilatkoznak.
A terméshozam közepes. Az értékesítéssel a gazdák még várnak, szerintük a vételár emelkedni fog.
Homonna. A világhírű zongoraművész, Thoman István mellszobra hét évig egy raktárhelyiségben porosodott. Mostantól a művelődési ház belső falát díszíti.
December kilencedikétől leállítják a Štúrovčan gyorsvonatot, a két kora reggeli, Lévára és Érsekújvárba induló személyvonat helyett pedig csak egy közlekedik majd.
Első osztályúnak számított, pedig tele volt kátyúval a Bodrodszentes és Szomotor közötti út. A 7,5 km-es szakasz felújítását a napokban kezdték.
A tulajdonos vállalta, hogy tetőt épít a bástya fölé, de nem így történt. Az ügyet az Országos Műemlékvédelmi Hivatal fogja vizsgálni.
Fülek. Parkolóautomaták nem lesznek. Néhány újságosbódéban és kijelölt üzletben lehet majd parkolójegyet vásárolni.
Királyhelmec. Minél többet tesszük ki a szemünket az erős sugárzásnak, annál nagyobb az esélye az éleslátást biztosító sárgafolt sorvadásának.
Léva. Az Esterházy János Emléktábla Bizottság, a lévai magyar szervezetek és intézmények támogatásával közadakozást hirdetett a vértanúhalált halt gróf leendő emléktáblájára.
Kassa. A 7,5 millió eurós beruházás a fedett uszoda eredeti formáját is megőrzi. A csarnokban, amely a kortárs művészeteknek ad majd helyet, a medence is megmarad.
Dunaszerdahely. A hajléktalanok közül többen bejelentett lakcímmel is rendelkeznek, de inkább az utcát választják.
Ipolyszakállos. A versenyen nem csak a helyi alkalmi szakácsok mérették meg főzőtudományukat, az ország más pontjairól is érkeztek ínyencmesterek.
JÁSZÓ. A Kapocs nevű tábor elsősorban a nemzettudat erősítéséről, az információcseréről szólt. A Nemzetpolitika pártok felett című vitafórum iránt volt a legnagyobb az érdeklődés.
KIRÁLYHELMEC. A nyári üdülések ideje alatt érdemes fokozottan odafigyelni az ingatlanjainkra. A napokra felügyelet nélkül hagyott porta könnyen a betörők célpontjává válhat.
RAGYOLC. Mintegy ezerötszázan vettek részt a hét végén megrendezett 12. Ipoly Menti Művészeti Fesztiválon.
KÜRT. Helyi közel 30 borász, Szlovákia minden borvidéke, és további 5 ország vendégborászai mutatkoztak be.
POZSONY. A kormány elfogadta a pénzügyminisztérium magasabb regisztrációs díjakról szóló javaslatát. Drágábbak lesznek az autók átiratásai és az építkezési engedélyek.
TORNALJA. Kémény és kommunikáció. A rendhagyó tornaljai workshopon 26 hazai és külföldi művész vesz részt. Az alkotások központi témája a kapcsolatteremtés.
DUNASZERDAHELY. Dunaszerdahely polgármestere utasítást adott a DAC stadion víz és áramszolgáltatásának leállítására. A játékosok még nem tudják, hol játsszák az első ligamérkőzést.
KOLOZSNÉMA. 2013 végére elkészülhet az új úszómű-kikötő. Kolozsnéma Európai Uniós forrásból 95 ezer eurós támogatást nyert a projekt megvalósítására.
KASSA. A Kassai Löffler Béla Múzeumban időszaki kiállítást nyitottak Eckerdt Sándor grafikus- és festőművész életművéből.
KISTÁRKÁNY. Újra szívesen járnak a Tisza partjára fürdeni a bodrogköziek. Az Aranyhomok-strand érintetlen környezetben van és olcsó.
A Csemadok Lévai Területi Választmánya ipolyszakállosi alapszervezetével közel 50 éve rendezi meg a Daloló Ipoly Völgyét.
FÜLEK. A nyár előrehaladtával folyamatosan drágul a nyaralás. Az utazási irodák bevétele ugyan növekedik, az aktív pihenésre vágyók száma viszont csökken.