Kőhídgyarmat. Első alkalommal rendeztek a Felvidéken tacskótalálkozót a Párkányhoz közeli Kőhídgyarmaton.
Kisgéres. Kilencedik alkalommal tartottak nyitott pincenapot Kisgéresben.
Komárom. A szülőföldön való boldogulás fontosságára hívta fel a figyelmet Komáromban Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Pozsony. Az EU jövőjéről, a kétsebességes Európáról, a nemzeti parlamentek súlyának növeléséről és a migráció problémájáról tárgyaltak a visegrádi négyek.
Szenci járás. Az iskolai beíratási adatok elemzése tükröt tart az adott település közösségének, milyen irányba változik majd az adott térség sorsa.
Kassa-vidéki járás. A Kassa-vidéki járásban szeptembertől 50 magyar kiselsőssel kevesebb lesz, mint tavaly.
Budapest/Rimaszombat. Rimaszombatban tartotta utolsó Kárpát-medencei körútját a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve program.
Fülek. Bemutatót tartott az 1979 óta töretlenül működő füleki Zsákszínház. Csehov: A medve című egyfelvonásosát kamaraelőadásként láthatta a helyi közönség.
Komárom. 1977-ben május 18-át a Múzeumok Világnapjává kiáltották ki.
Kassa. A Kassai járás egyetlen magyar alapiskolájában, az első osztályban 22-en vannak.
Strasbourg. A Szlovákiában élő kisebbségek nyelvi jogairól tartottak meghallgatást Strasbourgban, a Kisebbségi Intergroup ülésén, közel 20 ország 60 képviselője előtt.
Vásárút. Tizenegyedik alkalommal rendeztek réteshúzó fesztivált a Csallóköz szívében, Vásárúton.
Budapest/Tornalja. A kilencedik Szeretethíd több mint tizenhétezer önkéntessel az egész Kárpát-medence területén hirdeti, hogy merjünk önzetlenül segíteni.
Nagykürtösi járás. A Nagykürtösi járás magyar nyelven oktató tanintézményeibe összesen 34 kiselsőst írattak be szüleik, néggyel kevesebbet mint tavaly.
Kassa. A Kassai Magyarok Fóruma nyelvhasználati felmérést végzett Kassa nyelvi dimenziói címmel.
Komárom. A komáromi Jókai Színházban ma este mutatják be Heltai Jenő Naftalin című bohózatát Hargitai Iván rendezésében.
Saint Luis/Kassa. 105 döntőbe jutott csapat közül a kassai Talentum SAP programozói, magyar gyerekek közössége a második helyezést érte el az amerikai világfesztiválon, Saint Luisban.
Érsekújvár. Érsekújvárban bemutatták Juhász Rokkó legújabb kötetét, a Cumi-cumi-t.
Rimaszombati járás. A Rimaszombati járás 36 magyar, illetve szlovák-magyar közös igazgatású iskolájába tavaly 479 kisgyereket írattak be, idén 463-at.
Budapest/Komárom. A Világ Magyarságáért művészeti díjat kapott a komáromi Jókai Színház.
Rozsnyó. A Szeretethíd felvidéki nyitányának Észak-Gömör központja, Rozsnyó adott otthont.
Érsekújvári járás. Míg az országos beíratási adatok némi optimizmusra adnak okot, addig az Érsekújvári járásban az előző évekhez képest kevesebb kisgyeremek kezdi meg a tanévet szeptemberben.
Pozsony/Fülek. Május 22-től június 9-ig tartanak a szóbeli érettségi vizsgák.
Komárom. Dobi Géza példaértékű munkássága előtt hajtottak fejet tisztelői, barátai és tanítványai a napokban Komáromban, a Kultúrpalota dísztermében.