2020. június 9., 14:03

Videós visszatekintő néhány trianoni megemlékezésre

Trianon századik évfordulóján több mint hét órás műsorfolyammal emlékeztünk a békediktátum aláírásának centenáriumáról, amelynek következtében magyarok milliói lettek idegenek saját földjükön. Most azonban visszatekintünk a Felvidék-szerte megtartott megemlékezések némelyikére, hogy az azon a napon és az ezt követő néhány napban zajlott eseményekről is képet adjunk. Útra keltünk, hogy kameráink megörökítsék, hogyan is emlékeznek meg a Csallóközben és Mátyusföldön a gyásznapról.  

Videó:  ma7

Száz év hosszú idő a gyötrő honvágy rabságában, de rövid idő a belenyugvásba. Nem is tettük. Nem nyugodtunk bele, hiszen ahogyan az összeállításban is elhangzik, az a magyar, akinek Trianon fáj, nekünk pedig fáj.

Elsőként Dunaszerdahely városából kaphatnak ízelítőt, ahonnan a DAC szurkolók sajátos megemlékezése is bevésődik a közös tudattárunkba. 

Idén Trianon századik évfordulóján egy nagyobb, méltóságteljesebb megemlékezést terveztek a szervezők, de a koronavírus-járvány sajnos közbeszólt. Ennek ellenére több program is megvalósult, így minden résztvevőnek megadatott, hogy egy igazán szívhez szóló és látványos megemlékezésen vegyen részt.


Csallóközből a mátyusföldi Galánta és Taksony a következő állomás. Galánta szerény és egyszerű megemlékezése után a taksonyi emlékműsor képkockái jelennek meg videónkban. A falucska bár piciny, viszont annál inkább folyik benne a tűzpiros magyar vér, amelyért a helybeli társulások és szervezetek sokat tesznek. Nem könnyű feladat életben tartani a magyarságot, de minden erőfeszítés megéri.

A Nagymegyerhez tartozó Izsapon is fontosnak tartották a felvidéki magyarok, hogy méltóképp emlékezzenek meg Trianon gyászos évfordulójáról. Egy trianoni emlékoszlop ünnepélyes leleplezése és koszorúzása mellett színvonalas programmal várták az emlékezni vágyókat. 


Összeállításunk záróakkordja nem is lehetne fennköltebb. Történelmi pillanatot örökítettek meg kameráink, mivel Komárom városában első ízben fogott össze három intézmény, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, a Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália színház. Soha korábban nem volt még példa együttműködésükre. Lakatos Róbert elmondta:

Szeretnénk, ha a felvidéki magyarságban is elindulna az az összetartás, ami a felvidéki művészvilágban már körvonalazódik.

Az emlékest során neves színészek és zenészek adtak elő repertoárjukból ízelítőt. A vastaps és nemzeti imánk közös éneklése erőt adott a következő száz évre is.

Mert vagyunk, voltunk és leszünk! 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.