2020. június 23., 20:17

Tűzugrással zárult a Tündérkert

A kulturális élet pulzusa egyre inkább erősödik Felvidék-szerte. Dunaszerdahelyen sincs ez másként, a Tündérkert Művészeti Fesztivál hosszabb kényszerszünet után június 18-i kezdettel széles és színes skálán mozgó kulturális programokkal várta a személyes közösségi életre kiéhezett publikumot. A több napos programsorozat a csallóközi hagyományokhoz híven tűzugrással zárult Szent Iván éjszakáján.

Videó:  ma7, múzsa

A fesztivál kezdőhangja Gubás Gabi önálló estje volt, aki Polcz Alaine életét mutatta be. A művésznő, akinek a kényszerpihenő után ez volt az első fellépése, stábunknak elmondta:

Hiszem, nem véletlen, hogy itt és ezzel a darabbal indítom újra a fellépéseimet. Úgy érzem magam, mint egy premier előtt.

Az előadás alatt uralkodó ordító csend volt a tükre annak, hogy mennyire szüksége is van az embereknek arra, hogy egy ilyen nehéz sorssal, mint Polcz Alaine-é párhuzamba téve saját életüket, értékrendjüket gondolkozzanak el azon, milyen motivációt találhatnak sorsukra vonatkoztatva az előadásból.


A fajsúlyos előadást egy könnyedebb program, egy improvizációs est követte, majd az egész vasárnap tündérporban csillogott. Félő volt azonban, hogy az időjárás nem kedvez az eseményeknek, ám a szervező, Antal Ágota a reggeli órákban azt mondta, a Nap megrendelve. Úgy tűnt, a reggeli jóga meghozta a sikert és az idő is engedett egy kicsit a mostanra jellemző konokságából.

A Pántlika zenekar kicsiknek és nagyoknak egyaránt húzta a talpalávalót. Báb- és néptánccsoport előadásait figyelhették a kilátogatók. A La La Land! koncerten elsősorban a 18 éven aluliak tombolhattak, majd a Pósfa zenekar vette át a főszerepet.

Ezek után sor került a rituális tűzgyújtásra, amelynek megvalósulása kérdéses volt az időjárás miatt, de végül ez sem maradt el.


Este pedig  Rendhagyó Prímástalálkozó szem és fültanúi lehettek azok, akik nem maradtak otthon. A magyar zenei élet kimagasló egyéniségei muzsikáltak együtt, akik ugyan különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene.

A formáció tagja a hegedűvirtuóz Pál István Szalonna és Vizeli Balázs, a világ egyik legjobb cimbalmosaként számon tartott Balogh Kálmán, valamint Bede Péter (szaxofon), Doór Róbert (nagybőgő), Mester László (brácsa). A Prímástalálkozó két kiváló énekesnője: Herczku Ágnes és Korpás Éva, a „koncertmester” pedig a komoly- és népzenét egyaránt magas szinten művelő Lakatos Róbert.


Az est záróakkordja egy régi csallóközi hagyomány, a tűzugrás volt, közeli hozzátartozók ugorták át a tüzet, ezzel erősítve kapcsolatukat.


A szervező stábunknak elmondta, nem gondolta, hogy ennyien kilátogatnak majd az eseményekre. Nézzék velünk az összefoglalót!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.