2020. július 26., 18:00

Dunaszerdahelyen pótolták a gyereknapot, amit összekötöttek az apák napjával

Dunaszerdahelyen a Csaplár Benedek Művelődési Központ dolgozói az elmaradt Nemzetközi gyermeknapot és az Apák napját összevonva kínáltak izgalmas családi programot az érdeklődőknek. Az egész délutános esemény során kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattak, hiszen minden korosztály versenybe szállhatott, sőt, apa-gyermek kombinációban is bizonyíthatták rátermettségüket.

Videó:  ma7

A délután folyamán sok színes program várta a gyermekprogramra már nagyon kiéhezett városi közönséget.

A vidám pillanatokat a Kuttyomfitty társulat biztosította, a talpalávalót pedig a Pósfa zenekar tagjai húzták a táncházhoz. Mindezek fűszerezéseként arcfestés, kézművessarok és motorosok is érkeztek, hogy még színesebbé varázsolják a napot.
Az eseményen forgatott a ma7 médiacsalád stábja is, a helyszínen készített felvételekből látszik, mennyire élvezték a családok a közösen töltött napot.
 
Stábunknak Takács Tímea, a Dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatónője elmondta:
 
Fontosnak tartottuk idén első ízben megrendezni az Apák napját, hogy a családfők is érezzék, rendkívül fontos szerepük van és hogy család a két szülővel teljes.
 
Az idei év kulturális eseményeinek nem csupán a járványhelyzet, de a szeszélyes időjárás sem kedvez. Félő volt, hogy ezt az eseményt is elmossa az eső, de végül minden jól alakult és mindenki jókedvűen térhetett haza az élménydús délutánról.
 
Nézzék velünk a színes összefoglalót!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.