2020. április 3., 20:23

Aki megtapasztalta a koronavírus-fertőzést Tirolban - Simon Alex a Kávézóban

Simon Alex, akivel korábban utazásairól és kalandjairól beszélgettünk, most is túl van egy kalandon. Őt is megfertőzte a koronavírus, bár erről hivatalos papírja nincsen, mivel elmondása szerint többszöri telefonos egyeztetés után sem érkezett hozzá senki, aki elvégezné a vizsgálatot. Az elmúlt hetekben pár négyzetméternyi lakásban kellett, hogy töltse mindennapjait, ugyanis Ausztria egyik koronavírus-gócpontjában, a tiroli Ischglben dolgozik. Most a szlovák kormány hazautaztatási programjára vár, hogy visszatérhessen szülővárosába, Dunaszerdahelyre.

Videó:  ma7

Alex három társával együtt fertőződött meg az egyik tiroli síközpontban, amelyet teljes zárlat alá vont az osztrák kormány. Miután mindkét barátjánál beigazolódott a fertőzés ténye, és ő is egyre rosszabbul érezte magát, felhívta a válságközpontot és bejelentette, hogy ugyanazokat a tüneteket tapasztaja magán, mint a barátai, akiknél Németországban és Ausztria egy másik részén igazolták a fertőzést, azt az utasítást kapta, hogy

ne hagyja el a szobáját, és várjon a mintavételt végző egészségügyi személyzet érkezését. Öt nappal az első hívása után pedig azt a választ kapta, az a környék olyannyira fertőzött, hogy az ottaniakat már nem is tesztelik, mert nagy valószínűséggel pozitív lenne az eredmény (ez pedig rontaná a statisztikát).


Alex a videóban elmeséli, milyen tüneteket észlelt magán és mennyi ideig tartott, amíg jobban lett. Beszámolt továbbá arról is, hogy csak arról a környékről körülbelül 300-an várnak arra, hogy ahogy fogalmazott ,,átmentsék'' őket Szlovákiába. Ennek az akciónak 2 napja kellett volna megvalósulnia, úgy terveztük, egy szlovákiai karanténból ejtjük meg a beszélgetést, ám a nagykövetségen hiba csúszott a műveletbe, így az is kétséges, haza jöhetnek-e egyáltalán belátható időn belül.


Szó esett még arról is, milyen az élet abban a faluban, ahol a lakosság 80 százaléka megfertőződött 2020 rettegett vírusával. Ott most már senki sem fél és nem viselik a maszkot sem, mert már minek. Ez a jövőnk, vagy megúszhatjuk?

Tájékozódjon velünk, hiszen olyan személyt szólaltattunk meg a Kávézó legújabb adásában, aki már túl van a nehezén.

Alex több videót is közölt saját YouTube csatornáján, amely az alábbi linken érhető el.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.