2020. november 28., 17:58

„A közösségi összefogásnak hatalmas ereje van” – A Múzsa vendége Szabó Csilla az ÉS?! Színház rendezője - VIDEÓ

Teljes épületfelújításba kezdett a Komárom városához tartozó Őrsújfaluban tevékenykedő ÉS?! Polgári Társulás. A társulás 25 évre kapta bérbe a sokáig csak romkultúrházként emlegetett épületet, amely a múltban számos kulturális rendezvénynek adott már otthont. A közösségi összefogásnak köszönhetően az épületfelújítási munkálatok lassan az utolsó fázishoz érkeznek. A Múzsa vendége ezúttal Szabó Csilla, az ÉS?! Színház rendezője, akivel a mögöttük álló időszakról és az ÉS?! Polgári Társulás tevékenységéről beszélgettünk. Tartsanak velünk!

A közel 120 éves múlttal rendelkező őrsújfalui kultúrház teljeskörű felújítása az engedélyezési eljárást követően, tavaly szeptemberben indult el. Az anyagiak megteremtése céljából indították el tavaly februárban az "Adj egy ötöst, ÉS?! mi belecsapunk" szlogennel fémjelzett kampányukat. A gyűjtésből befolyt összeg azonban nem lett volna elegendő a temérdek munka elvégzésére, ha a polgári társulás tagjai nem fogtak volna össze és nem végeztek volna el rengeteg olyan munkát, mint például a gipszkartonozás vagy a festés.

A magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága idén ősszel 9 millió forintos támogatást nyújtott a további munkálatokhoz, amely hatalmas segítség volt a társulat számára, ugyanis ebből a támogatásból került sor a villanyhálózat bővítésére, festésre, illetve a nyílászárók és a burkolatok cseréjét és a mosdók kialakítását is ebből fedezték.

Szeptemberben azonban egy újabb kampányt indítottak "Adj egy ötöst ÉS?! mi befejezzük" szlogennel, mivel a magyarországi támogatásból már nem telik a munkálatok befejezésére.

Legfőbb célunk az, hogy a felújított épület a jövőben is közösségi térként működjön, ahol színes kulturális programokat, színházi kezdeményezéseket vagy akár családi és közösségi rendezvényeket is lehet majd tartani”

hangsúlyozta Szabó Csilla, a társulat rendezője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.