2020. április 27., 09:58

A görög életérzést meg kell tapasztalni - Utazzunk most gondolatban

Sigá, sigá - azaz lassan, lassan. Ez jellemzi a görög mentalistást Dobre Anett szerint, aki már évek óta Görögországban navigálja a turistákat. Ez a lassúság most az egész világról elmondható, hiszen a világjárvány miatt minden lelassult. Ami a turizmust illeti, az pedig szinte teljesen leállt egy időre. Így a Mert Nőnek Lenni Jó polgári társulás még a válság kitörése előtti rendezvényét, amely Görögországot hivatott népszerűsíteni, tekintsék egyfajta ajánlóként a vírus okozta káosz megszűnése utánra.

Videó:  ma7

A beszélgetőestet akkor rögzítettük, mikor a járvány még csak kopogtatott. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a repülőjegyek és a kirándulások foglalásai törlődnek, vagy halasztódnak.

Mindenesetre annyi elmondható, hogy aki még nem járt Görögországban, lehetőségei szerint  feltétlenül látogasson el oda, hogy megtapasztalja, milyen is a híres görög mentalitás, gasztronómia és kultúra. 

Görögország maga a csoda ezernyi szigetével, biztonságos tengerpartjaival, szinte folyamatos napsütésével, nyugalmával és irigylésre méltó lazaságával. Ha még nem próbálta, kapjon kedvet ettől a kis összefoglalótól, nem bánja meg!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.