2021. május 25., 18:00

Továbbra is harcban a bajnoki címért a dunaszerdahelyi kézis lányok - VIDEÓ

A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabda klub történelme során először mérkőzhet meg odahaza a szlovák bajnoki címért a 12-szeres bajnok Nagymihállyal május 26-án. Ellátogattunk a sárga-kékek egyik edzésére, hogy utánajárjunk, milyen idény áll mögöttük, és hogyan készülnek az előttük álló tétmérkőzésre.  

A felkészülést és a bajnoki küzdelmeket is nehezítette a pandémia, de a sportolók is bíznak abban, hogy lassan végre normalizálódik a helyzet és minden visszakerülhet a rendes kerékvágásba. Debre Viktor, a HC DAC vezetőedzője elmondta, nagyon büszke a csapatára, hiszen annak ellenére, hogy egy rendkívül nehéz és kihívásokkal teli évet tudhatnak maguk mögött, képesek voltak egészen a szlovák bajnoki döntőig menetelni.

Nekünk nincs vesztenivalónk, nekünk oda kell tenni magunkat és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Ez mindig az ellenféltől függ, hogy ők milyen passzban vannak éppen. Jó lenne meglepetést okozni, azzal azonban tisztában kell lenni, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat

- hangsúlyozta a vezetőedző.

A szlovák női kézilabda bajnokság rájátszásának fináléjában először Nagymihály otthonában léptek pályára a sárga-kékek. A döntő első meccsén azonban a nagymihályi csapat kézis lányai bizonyultak jobbnak.  Az egyik fél két győzelméig tartó párharc második mérkőzését holnap rendezik Dunaszerdahelyen. Amennyiben a dunaszerdahelyi lányok kerülnek ki győztesen a mindent eldöntő mérkőzést jövő szombaton Nagymihályban rendezik.

Szurkoljunk minél többen a lelátón és a képernyők előtt is a győzelemért!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.