2022. július 28., 18:00

Aranyéremre pályáznak a DAC kézis lányai - VIDEÓ

Megkezdte a felkészülést az új idényre a HC DAC Dunaszerdahely női kézilabdacsapat. Végigkísérve az elmúlt évek eredményeit, a klub folyamatos fejlődésen ment keresztül, éppen ezért nem lehet más célokat kitűzni, minthogy a legmagasabb pozíciókért szálljanak harcba a lányok.

 

A dunaszerdahelyi együttes sikeres szezont tudhat maga mögött, hiszen a MOL Extraligában ismét bronzérmesek lettek, míg a szlovák bajnoki rájátszás fináléjában a címvédő Nagymihálytól kikaptak, így ezüstérmesek lettek. Az elmúlt idényben a Szlovák Kupában is ezüstérmet akasztottak a lányok nyakába, az Európa Kupában pedig egészen a negyeddöntőig meneteltek.

Horváth Zoltán, a HC DAC női kézilabda klub elnöke szerint az eredmények és a fejlődés alapja a kitartó, következetes és hiteles munka, melynek része a játékoskeret kialakítása. Éppen ezért az idei szezonban öt új igazolással erősít a klub:

Desortová Eliška 22 éves cseh átlövő korábban korosztályos válogatottként, az utóbbi időben pedig a felnőtt válogatott tagjaként bizonyította tehetségét. A tizennégyszeres brazil válogatott Ligia Costa Maia da Silva beálló játékosként a testalkatából adódóan is nagy segítségére lehet a csapatnak, hiszen 190 cm-es magasságával stabilizálhatja a védelmet. A mindössze húszéves hálóőr, Gajdóczi Barbara a fiatal kora ellenére nemzetközi mérkőzésen is szerepelt már. Hornyák Bernadett a 2016-os ifjúsági kézilabda-világbajnokság gólkirálynője, emellett több évet töltött a Nemzeti Kézilabda Akadémián. A szegedi születésű balkezes jobbszélső tehetség, Kovács Noémi pedig a magyar Vasas SC-ből igazolt a DAC-hoz. Noémi már számos magas színvonalú mérkőzésen bizonyította rátermettségét.

Debre Viktor, a HC DAC női kézilabda klub edzője nagyon elégedett a lányok hozzáállásával és bízik abban, hogy idén végre a legfényesebb érmet is sikerül megszerezniük.

A célunk az, hogy mindent megnyerjünk, de hát a többiek is játszanak, ahogyan szokták mondani és azért ez nem egy egyszerű feladat. – tette hozzá kedélyesen az edző.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.