2022. március 25., 18:00

A Dunaszerdahelyi Birkózóklub mindkét fogásnemben az élre tört az országban - VIDEÓ

A Dunaszerdahelyi Birkózóklub múltja egészen 1970-ig nyúlik vissza. A nagy múltú klub számára azonban a 2021-es év klubtörténelmi sikernek számít, hiszen a pontértékelés alapján Szlovákia legsikeresebb birkózóklubja lett mindkét fogásnemben.

 

Szlovákiában a klubrangsor élén az a csapat végez, amely az adott évben a korosztályos bajnokságokon, az Európa- és világbajnokságokon elért helyezések alapján a legtöbb pontot gyűjtötte, amely a 2021-es évben a dunaszerdahelyi klubnak sikerült.

Bízom benne, hogy ez a siker tovább fog folytatódni. Hatalmas munka van e mögött az edzők és természetesen a sportolóink részéről is – hangsúlyozta Hakszer Roland, a klub elnöke.
Bár a klub a szabadfogásra szakosodott, most először mindkét fogásnemben a legjobbnak bizonyult az országban, amely annak köszönhető, hogy az edzők nemcsak a szabadfogású birkózást gyakorolják a sportolókkal, hanem a kötöttfogásút is.

Vajas József, a klub egyik edzője stábunknak elmondta, hogy nagyon büszke a sportolókra, amiért kellő kitartással és alázattal adják át magukat a sportolás örömének, ami a gyerekek sportban elért eredményein is meglátszik.

Ha valaki birkózó lesz, az egész életében birkózó lesz. És ha véletlenül nem is ér el kiemelkedő, nemzetközi sikereket, ez a sport egy tartást ad neki az életben.

– hangsúlyozta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.