2022. június 11., 18:00

Szvorák Zsuzsa: A gyerekek és a színház tölti ki az életem - VIDEÓ

A SzóBeszéd füleki stúdiójának vendége Szvorák Zsuzsa, a Füleki gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanárnője, az Apropó és a Zsibongó Kisszínpad rendezője. Vele beszélgettünk a színjátszás szeretetéről, valamint a füleki gyermekszínjátszás sikereiről.

Videó:  Nagy Andrea, Mag Ferenc, Elek Csaba, Elek István
Az idei Duna Menti Tavasz díjkiosztó ünnepségén a  Dusza Istvánról elnevezett életműdíját Szvorák Zsuzsa vehette át, az általa vezetett Zsibongó Kisszínpad előadását pedig gyémántsávos minősítéssel jutalmazta a zsűri.

Ennek apropóján beszélgettünk vendégünkkel,

aki elmesélte nekünk, honnan ered a színház szeretete, hogyan lehet jól együtt dolgozni a kamaszokkal, illetve mi hajtotta őt az elmúlt évtizedekben.

A beszélgetésből megtudhatjuk, hogy egy kis gömöri faluból hogyan kerül valaki a mindent jelentő deszkákra, és onnan hogyan lesz belőle később évtizedekre egy közösség vezetője. Vajon miért fontos a magyar kultúra szeretete és továbbvitele, és hogy a visszajelzések alapján megérte-e a sok-sok belefektetett energia, amit a gyerekek felkészítésébe fektetett.

Nézze velünk!

Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.