2021. június 3., 18:11

Hittel könnyebb? - VIDEÓ

A koronavírus-járvány az élet minden területére beette magát. Nincs ez másként a hitélettel sem, felvidéki gyülekezetek lelkészeit kérdeztük az elmúlt időszak tapasztalatairól. 

Evangélikus, református és katolikus lelkipásztor is nyilatkozott a ma7 médiacsalád stábjának. Mindannyian egyetértettek abban, hogy megpróbáltatás volt a közösségnek az, hogy nem élhették és nyilatkoztathatták ki hitüket együtt, ám a Jóisten segedelmével és megtartó erejével vették az akadályokat. 


Nagy Olivér evangélikus lelkészt éppen a templom nagytakarítása közben értük utol, ahogy mondta: 

,Ez a jele annak, hogy újra indulhat az közösségi hitélet, de mindenkit arra kérek, a lelkünben is végezzünk nagytakarítást.

Tompa Veronika amellett, hogy a dióspatonyi református közösséget vezeti, többgyermekes édesanya is, ezért nem kevés kihívást jelentett neki az elmúlt időszak, de hiszi, hogy mindenki tanulni tudott belőle és lefordította Isten üzenetét. 

Szlovák Marián a nagymácsédi katolikus híveinek újdonsült plébánosa. Közvetlenül a járvány előtt került a faluba, de ahogy fogalmazott: 

A hívek kerestek engem, sokan lelki beszélgetést kértek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.