2021. június 28., 18:00

Professzionális népzene laikusoknak is – VIDEÓ

Igazán csodás koncertélményben lehetett része annak, aki június 26-án ellátogatott a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumba, hiszen hosszú idő után ismét minőségi zenével örvendeztették meg a nagyérdemű közönséget. A Folkkvartett zenekar Párhuzamok és metszéspontok című műsorát mutatta be a népzene szerelmeseinek.

A Folkkvartett zenekar ugyan csak két éve alakult, de a tagokat sokéves barátság és szakmai kapcsolat köti össze. A formáció tagjai: Király Miklós (prímás, hegedű), Horváth Balázs (hegedű), Orsós Tamás (brácsa), Hanusz Zoltán (nagybőgő), a zenekar állandó vendégművésze pedig Kuti Sándor (cimbalom).

Zenéjükben sikeresen ötvözik a különböző Kárpát-medencei népek, nemzetiségek zenéjét, teszik mindezt úgy, hogy mind a zeneértő, mind a laikus közönség számára maradandó zenei élményt nyújtanak.
Nagyon fontosnak tartottuk a zeneiségre helyezni a hangsúlyt. Ez nem egy néprajzi, ismeretterjesztő előadás. Aki ért a zenéhez, annak épp azért érdekes, mert a metszéspontokat megtalálja benne, a laikusokat pedig remélhetőleg jó érzéssel tölti el a koncert”

 - hangsúlyozta Hanusz Zoltán.

A zenés műsor összeállítása során az elmúlt évek azon zenei felismerései inspirálták a zenekart, miszerint bár az egyes Kárpát-medencei népek, nemzetiségek egészen különbözőnek tűnnek, mégis ugyanazt a zenei nyelvet beszélik.

Ezt a nyelvet alakították a saját ízlésükre és ezekből a zenei párhuzamokból és metszéspontokból állt össze a műsor anyaga, melyet olyan nem mindennapi zenei élménnyé gyúrtak össze, amely minden zenekedvelő számára izgalmas lehet.

A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban szervezett koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.