2023. augusztus 21., 18:00

Magyarságunk történelmének egy szelete elevenedett meg Csiliznyáradon az államalapítás ünnepén - VIDEÓ

Az előző évekhez hasonlóan, idén is egy nagyszabású Szent István-napi ünnepséggel készültek Csiliznyárad községben. Ezúttal a 2018-ban bemutatott nagysikerű Trianon című rockoperából adtak elő részleteket a szerzők, Koltay Gergely és Koltay Gábor engedélyével a csiliznyáradi és csilizközi tehetségek.

A Trianon című zenés, történelmi játékot először 2018-ban mutatták be Koltay Gábor rendezésében Magyarország legszebb szabadtéri színpadán, a Hősök tere övezte szoborcsoport előtt felépített díszletrendszerben.

A darab nem csupán az 1920-as békeszerződésről szól, hanem arról is, hogy miként próbálta feldolgozni a magyar társadalom a békekötés következményeit az elmúlt csaknem 100 évben.

Ladacsi László, a darab rendezője tehát nagy fába vágta a fejszéjét, de úgy érzi, hogy a sok munka és erőfeszítés meghozta gyümölcsét, és a végeredményre méltán lehetnek büszkék.

A darab hatalmas sikert aratott a közönség körében. Csiliznyárad bebizonyította, hogy összefogással egy kicsiny közösség is képes elérni azt, hogy a sok történelmi viszontagság ellenére úgy érezzük, még mindig csodálatos érzés magyarnak lenni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.