2021. szeptember 14., 19:00

,,Istennek tenyerén egyes szám első személy'' - VIDEÓ

Pontosabban többes szám első személy, mi, a közönség érezhettük azt azon a csütörtöki napon Dunaszerdahelyen, hogy tenyerén hordoz minket a mindenható. Megtartó ereje huszonegy éve élteti a Kicsi Hangot, amely mára nem csak a felvidéki magyarság, de az egész nemzet összetartozásának szimbóluma.

A tavaly elmaradt jubileumi koncert miatt idén, alakulásának huszonegyedik évfordulója alkalmából adott nagyszabású ünnepélyes koncertet az együttes, akik több vendégzenésszel együtt dolgoztak, mint Vontszemű Miklós, Tóth Balázs, Szigeti Dezső, Valastyán Balázs és Köpönczei Dániel.

Lantos Borbély Katalint kérdeztük a koncert előtt arról, mennyire izgul. Elmondta, mivel itt ,,csak'' annyi a dolga, hogy énekeljen, nem szokott izgulni a fellépések előtt. Ellenben Menyhárt József, aki a koncert előtt már jócskán izgult, hozzátette, hatalmas dolognak tartják, hogy ennyi év elmúltával is van befogadó közönségük, akik nagy szeretettel várják őket.

A hangulat elképesztő volt, a közönség szeretete és hálája az első hang felcsendülésétől az utolsó elhalkulásáig áthatotta a zsúfolásig telt termet.

Bárdos Gyula pedig megfogalmazta a rajongók akaratát, még húsz, harminc, negyven évet és sok-sok új megzenésítést kívánt az együttesnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.