2022. február 8., 18:07

A Phoenix RT ismét A Dal-ban! Támogassuk idén is őket - VIDEÓ

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt beszélgettünk Puss Tamással, a Phoenix RT frontemberével. Ezúttal is ugyanazon apropóból foglalt helyet kameráink előtt, hiszen idén is bejutottak A Dal 2022-be. A negyven legjobb produkció közt sorolják Levegőt! című dalukat. 

A már gyakorlottnak mondható versenyzők idén is izgatottan várják a színpadra lépést, amire február 12-én kerül sor. Nagyon élvezik a készülődést, tervezést. 

Ebben az évben a pop-rock irányba mentek el, ami talán szélesebb közönséget tud megszólítani. A karantén ihlette dal rendkívül érzékletes szóképekkel ábrázolja azt, hogy mit is él(t) át az ember ebben az időszakban. Nem lehet nem párhuzamot vonni, már csak a cím miatt sem József Attila versével, aki maga is a szabadságért esdekel.

A zenekar amellett, hogy bejutott A Dal2022 műsorba, új klippel is készül, mely a tervek szerint február végén jelenik majd meg.
A 2020 októberében napvilágot látott Jelzőfény lemez egyik borongós, lírai dalához az Elkéstél című tételhez forgattak a srácok és elmondásuk szerint az egyik legösszetettebb és legelgondolkodtatóbb videójuk érkezik hamarosan.
Márciustól pedig újra útra kelnek, hiszen indul a tavaszi turnéjuk, mely nagy részén a Dal2022-be szintén bejutott Nova Prospect, valamint a Salvus zenekarokkal járják a klubbokat.
A tavaszi turné egy nagyszabású szabadtéri koncerttel zárul majd, ahol a Rómeó Vérzik és az Anima zenekarokkal lépnek fel Somorján a Pomléban!

Idén is várják a támogatást, amennyiben a zsűri pontszámai alapján nem jutnak be, sms-ek formájában lehet őket továbbjuttatni. Február 12-én tehát fogjunk össze. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.