A népmesemondás hagyományának ifjú őrzője, Nagy Olivér - VIDEÓ
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjében a hagyományos mesemondás hiteles közvetítéséért három különdíjat osztott ki a szakmai zsűri. Az egyik díjazott az Alsószeliből származó Nagy Olivér, aki a Ma7 médiacsalád különdíját is megkapta.
Olivér rendkívül határozott és fegyelmezett hozzáállása bizonyára sikerének a kulcsa, illetve az, hogy felkészítő tanára szerint megszívleli az építő jellegű tanácsokat és beágyazza az előadásába.
A gimnazista fiú másik felkészítője kiskora óta nagymamája, Morovics Ibolya, aki megszerettette vele a vers- és mesemondást, illetve életre szóló tanácsokkal látta el Olivért, amit ő egyaránt kamatoztat a színpadon és azon kívül is.
Azt mondja:
Mesélni jó, én a saját szórakoztatásomra mesélek elsősorban. Az a jó, hogy akiknek én mesélek, értik azt.''
Mostani meséje elmondása szerint komoly tanulságot hordoz: Nem kell a pénzt hajszolni, ha boldogok vagyunk.
Az Ipolyi Arnold Népmesemondó verseny az egyik legfontosabb seregszemléje a hagyományőrző fiataloknak és amíg vannak a felnövekvő generációban ilyen értékrend szerint élő és működő fiatalok, mint Olivér, van remény.
Címkék