2023. július 18., 18:01

Miért maradt fiókban a kisebbségi kerettörvény? - VIDEÓ

A Gombaszögi Nyári Tábor fórumának résztvevői Horony Ákos a Szövetség jogi szakértője, illetve Kállay András a Pro Civis polgári társulás vezető munkatársa voltak.

A szakértők kifejtették, mit is jelent(ene) a kisebbségi kerettörvény, hiszen az utóbbi években ismét egyre többször hallottuk a kormányprogramba is bekerült kifejezést. Szóba kerültek a még csak elképzelésként létező törvény olyan sarkalatos pontjai, mint a nemzeti tanácsok rendszere, a kisebbségi párt fogalma, vagy a Kisebbségi Hivatal létrehozása.

A két szakértő gyakorlati példák említésével tette plasztikusabbá azokat az elképzeléseket, amelyek egy ilyen törvény elfogadásával még inkább kiszélesítenék az önrendelkezés néhány formáját.

Sajnos mindezt egy elképzelt, hipotetikus környezetben, hiszen ahogy a rendszerváltás óta eddig sosem, a mostani kormányzati ciklusban sem került sor a sokszor megénekelt jogi norma elfogadására.

A beszélgetést Somogyi Szilárd vezette.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.