Fájdalomból fakadó remény - Esterházy János Zarándoknap Alsóbodokon - VIDEÓKKAL
Alsóbodok neve ma már nemcsak egy apró nyitrai települést jelent a térképen, hanem egy lelki otthont is mindazok számára, akik Esterházy János szellemi örökségében erőt és kapaszkodót találnak. A településen álló Esterházy János Zarándokközpont a felvidéki magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált az elmúlt években. Nem véletlenül emlegetik sokan a „Felvidék Csíksomlyójaként”,hiszen itt, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna sziklasírjában nyugszik Isten szolgája, Esterházy János, a XX. századi közép-európai történelem egyik legtisztább alakja.

Idén szeptember 12–13-án immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Esterházy Zarándoknapot. Az esemény a gróf halálának 68. és végső nyugalomra helyezésének 8. évfordulóján hívta össze a híveket. Paulisz Marián, a zarándokközpont létrehozójának, Paulisz Boldizsárnak fia, aki egyben Alsóbodok polgármestere és a központ fenntartója is, úgy vélekedik, hogy ez a két nap egyszerre szolgál megemlékezésként és lelki feltöltődésként.
A program pénteken szentmisével kezdődött a kápolnában, majd a keresztyén ünnepekhez kapcsolódó fotókiállítás megnyitójával folytatódott, ahol drámával és zenével is emlékeztek Esterházy életére. Este a Mártírok Falától induló gyertyafényes keresztút és az imavirrasztás teremtett bensőséges, meghitt hangulatot. Molnár Imre, Esterházy-kutató, szociológus, történész, diplomata kiemelte, hogy a remény szent évében úgy érezni, hogy
Az idei zarándoknapot még különlegesebbé tette, hogy Pécsi L. Dániel jelképtervező művész saját zászlót és címert álmodott meg a zarándokközpontnak. Portálunknak elmondta, jelmondata:
Esterházy János halála után is közösséget alkot és épít, erre a legnemesebb bizonyíték az, hogy az Ipoly két oldalán lévő települések hívei minden hónap első szerdáján, mikor találkoznak, a gróf boldoggá avatásáért ajánlják fel a szentmisét, erről Csábi István, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója beszélt kameráink előtt.
Pálffy Dezső, az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója arra mutatott rá, hogy már iskolás korban is mennyire fontos találkozni Esterházy János szellemi hagyatékával, hogy az hozzájáruljon a megfelelő értékrend kialakításához és a diákok követni tudják azt a példát, amit Esterházy János édesapja a halálos ágyán mondott fiának:
A szombati nap kiemelt pillanatai közé tartozott az ötödik alkalommal megszervezett gyalogos zarándoklat Bábindról Alsóbodokra, amely szimbolikusan is kifejezi a közösség összetartozását és lelki útját. A Hűség keresztútjának bejárása után átadták az idei Esterházy János Emlékérmet, majd ünnepi hálaadó szentmisére került sor. A programot kulturális műsorok, énekkari fellépés és közösségi találkozások színesítették.
A zarándoknap célja több, mint puszta emlékezés, lehetőséget ad arra, hogy közösségben újra és újra felfedezzük Esterházy örökségét, a hitből fakadó bátorságot, az önfeláldozó szeretetet és a jövőbe vetett reményt, erről Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, az Esterházy Akadémia alapítója beszélt nekünk, aki kiemelte, minden új akadémiai évfolyam itt kezdi meg tanulmányait, hogy valós képet kapjanak Esterházy János nagyságáról.
Az idei találkozón ismét bebizonyosodott, hogy a zarándokközpont nem csupán emlékhely, hanem valódi lelki közösségi tér, ahol mindenki otthonra találhat akár egyénileg, akár családdal vagy közösséggel érkezik. Alsóbodok így vált a hit, a remény és a testvéri összetartozás szimbólumává a Felvidéken és azon túl is, hiszen lengyelországi zarándokai is voltak az idei alkalomnak.