2021. június 3., 11:01

Az államtitkár mutatta be a Magyar szemmel fotópályázat nyerteseit - VIDEÓVAL

Lezárult a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel című fotópályázat, megvannak a nyertesek – jelentette be közösségi oldalán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

z államtitkár felidézte: a fotópályázatot azzal a céllal hirdették meg április végén, hogy új formában kapcsolják össze a világ különböző pontjain élő magyarokat, erősítsék a köztük lévő kapcsolatot és vizuális formában mutassák be a magyarok jelenlegi helyzetét, hangulatát, érzéseit. Két nagy témában lehetett fotót beküldeni: csodás helyek a környezetünkben, valamint a járvány utáni újrakezdés, a fiatalok – 13-18 év közöttiek – pedig az online tanulás témakörében is pályázhattak.

Potápi Árpád János elmondta: a pályázat iránti érdeklődés minden képzeletet felülmúlt. Több mint 10 ezer fotó érkezett be a Föld minden tájáról: Magyarország és a szomszédos országok mellett olyan távoli helyszínekről is, mint Rio de Janeiro, Indonézia, Isztambul, Norvégia, Kanada, Spanyolország, Málta, Mauritius vagy épp Curaçao Karib-tengeri sziget. Kiemelte: az óriási érdeklődésre tekintettel két közönségszavazást is hirdettek, emellett – a szakmai zsűri által kiválasztott nyerteseken túl – létrehozták a Nemzetpolitikai Államtitkárság különdíját is.

Az államtitkár hozzátette: a beérkezett 10 ezer fotóból összesen 101 kép került kiválasztásra – 21 nyertes, valamint 80 közönségszavazásra bejutott kép – emlékezve a trianoni békediktátum 101. évfordulójára. Kiemelte: „A válogatott 101 fotó bemutatja, hogy 101 évvel Trianon után, 2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében mi magyarok honnan nézzük és hogyan látjuk a világot magyar szemmel.”

Az államtitkár elmondta: külön öröm számukra, hogy számtalan magyarországi és külhoni magyar vállalkozó támogatóként csatlakozott a felhíváshoz, az általuk felajánlott nyereményeket a közönségszavazásra bejutott fotók legjobbjai kapják. A felajánlók között van Magyarországról a Kolping Hotel, a Folly Arborétum és a Gaál Kúria, Erdélyből a Pro Economica Alapítvány és erdélyi vállalkozók, Vajdaságból a Prosperitati Alapítvány és vajdasági vállalkozók, Felvidékről a Baross Alapítvány és felvidéki vállalkozók, Kárpátaljáról az Egán Ede Alapítvány és kárpátaljai vállalkozók.

Potápi Árpád János elmondta: a Magyar szemmel fotópályázat legszebb alkotásai 2021. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Budapesten, a nemzet főterén, az Összetartozás Emlékhelyénél kerülnek kiállításra és egész hétvégén át megtekinthetők.

A fotópályázat nyerteseinek kategóriánkénti teljes listája elérhető a www.kulhonimagyarok.hu oldalon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.