2023. június 16., 20:54

A pénteki Jókai Napokon láthatta a legtöbb előadást a közönség - VIDEÓKKAL

Holnap véget ér az 58. alkalommal megrendezett szlovákiai magyar amatőr színjátszók seregszemléje, a Jókai Napok, amelyet a Komáromi Jókai Napok Alapítvány, Komárom városa és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ hívott idén is életre.

A VISZTA előadása a Jókai Napokon
A VISZTA előadása a Jókai Napokon
Fotó: Tóth Tünde
Az esemény céljaként a szlovákiai magyar diák- és amatőr színjátszó csoportok összekapcsolása szerepel, ez pedig olybá tűnik, sikerül. Az előadások után a fellépőknek szívből gratulálnak a közönség soraiban helyet foglaló egyéb színjátszósok és őszintén együtt örülnek. 

Mai nap három helyszínen zajlottak az előadások.  A délelőt folyamán a VISZTA-Vidám Iparisták Színjátszó Társulata hazai terepen, iskolájuk színpadán mutatta be Exupéry A kis hercegének átdolgozását. A rendező, Kossár Éva elmondta, kemény három év van a társulat mögött és komoly munka volt az elsőéveseket rábírni a szereplésre, de elégedett a diákokkal és várja a további közös munkát. 

Videó:  ma7

A VISZTA-Vidám Iparisták Színjátszó Társulatának tagjai is jól érezték magukat a színpadon, örültek, hogy A kis herceg történetét vihetik a deszkákra, bár az utolsó napokban nem kis bonyodalommal kellett szembenézniük. Az egyik taguk két nappal az előadás előtt bedobta a törölközőt, ám megoldották a helyzetet. 

Videó:  ma7
Videó:  ma7

Ebéd után a RÉV színpadán egy frissen összeállt társulat, a PoSzATa csoport Philip K. Dick Az akasztott idegen című novellájának átdolgozását mutatta be, amely sikert aratott a nézők körében. A két fiatal rendező első ízben próbálta ki magát a rendezésben is, amely kihívásokkal állította szembe őket. 

Videó:  ma7

A darab főszereplője, Kocsis Tamás korábban nem próbálta még ki magát a színjátszás területén, orvostanhallgatóként remek kikapcsolódás számára a művészi világ. 

Videó:  ma7

A Kuklis Katalin rendezte Gumicukorszív végig feszültségben tartotta a nézőket. Tapintható volt a dráma, az együttérzés, önfelismerés. A darab végén pedig sok papírzsebkendő is előkerült, hiszen majdnem mindenkit ért már veszteség, megélte a gyászt, ez az adaptáció pedig abszolút az elengedés, gyászfeldolgozás témakörét közrefogva tartott tükröt elénk. 

Videó:  ma7

A szereplők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy még nem éltek meg hasonló helyzetet, ám így is bámulatosan tudtak játszani a közönség érzéseivel és kellő kifinomultsággal nyúltak a szerepekhez. A virtuális világ kérdésköre is mélyen el van ültetve a darabban, amely az egyre elhatalmasodó mesterséges intelligencia szerepét is körvonalazza. Erről is kérdeztük a lányokat. 

Videó:  ma7

Részletek az előadásokból: 

Videó:  ma7

A holnapi nap folyamán még három előadás tekinthető meg a 21:00-kor kezdődő díjkiosztó előtt. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.