2024. december 8., 10:05

A Magyar Művészetért Díj a magyarság megbonthatatlanságának jelképe - VIDEÓKKAL

Gútán, az Adamis Anna Városi Művelődési Központban került sor advent második vasárnapjának előestéjén a 48. Magyar Művészetért Díjrendszer díjátadó gálájára. Ez a rangos elismerés olyan magyar személyiségeket és közösségeket díjaz, akik jelentős mértékben hozzájárultak a magyar kultúra és művészet gazdagításához, valamint a magyarság identitásának megőrzéséhez a Kárpát-medencében.

 

emléktábla
A díjkiosztó ünnepség előtt leleplezték Borka Géza emléktábláját
Fotó: Tóth Tünde

A Magyar Művészetért Díjat 1987-ben alapították és az alapdíj az évek során további történelmi, művészeti díjakkal bővült. Gazdára talált az Ex Libris Díj, A Színész Díj, az Árpád fejedelem-díj, A Magyar Művészetért Díj és a Zrínyi Ilona-díj is. Ezt Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke mondta stábunknak. 

Videó:  ma7

Ex Libris Díjban részesült Halász Béla, Gúta városának polgármestere is, akit a közösségért való munkája miatt díjaztak. Csáky Pál méltatásában elmondta: 

Komoly építkezés folyik Gútán, mind szellemi, mind kézzel fogható értelemben, ami példaértékű kell, hogy legyen minden magyar település számára a Felvidéken. 
Videó:  ma7

Az elmúlt évtizedek során a díjat több mint 1500 alkalommal ítélték oda, a művészetek szinte minden ágában, beleértve a képzőművészetet, zenét, színházat, irodalmat és más művészeti területeket is. Idén azonban egy újabb, tizenhetedik díjjal bővült a díjrendszer. Az Országunkért-emlékdíjat első alkalommal vehette át László Béla professzor, a nyitrai egyetem egykori dékánja, valamint Vermes István Koppány, lovasíjász világbajnok, aki küldetésének tartja, hogy szolgálja nemzetét. 

Videó:  ma7

Lépes Lóránt, a felvidéki Mária Rádió vezetője is átvehette az Ex Libris Díjat, a felvidéki magyar közösségért tett szolgálatáért. Lóránt atya stábunknak elmondta, a rádió munkája önkéntesek nélkül mit sem érne, ezért hálás minden jóakaratú ember segítségéért. 

Videó:  ma7

Gál Tamás színész, a Jókai Színház igazgatója a Színész Díjjal lett gazdagabb. Elmondása szerint az ember nem a díjakért, elismerésekért csinálja. Legfőbb célja a színpadon hitelesen átadni nagyjaink azon gondolatait, amiket mi, egyszerű emberek aligha fogalmaznánk meg. 

Videó:  ma7

A Jópásztor Alapítvány nevében Farkas Zsolt lelkiatya vehette át az Ex Libris Díjat, amellyel újabb löketet kapott az alapítvány. Zsolt atya elmondta, munka mindig van és fáradhatatlanul viszik a Szentlélek üzenetét szerte a Felvidéken. 

Videó:  ma7

A díjazottak teljes névsora: 

A Magyar Művészetért Díj

Pelsőczy László színművész, Budapest

Széchényi Ferenc-emlékdíj

Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora, Kassa

Országunkért-emlékdíj

László Béla professzor, a nyitrai egyetem egykori dékánja, Szentgyörgy
Vermes István Koppány, lovasíjász világbajnok – Gúta, Csörgő-puszta

A Színész Díj

Gál Tamás színész, a Jókai Színház igazgatója. Komárom

Ex Libris Díj

Bata Hajnalka népdalénekes, Nyíregyháza
Gáspár Monika és a Librettó szerkesztősége, Budapest
Halász Béla polgármester, Gúta
Jópásztor Alapítvány, Komárom - Dr. Farkas Zsolt lelkiatya, elnök
Lépes Lóránt, a felvidéki Mária Rádió vezetője, Komárom
Mács József író posztumusz - Mács Ildikó, Felvidék Ház szakmai igazgató, Miskolc,
Paulisz Boldizsár vállalkozó posztumusz, Alsóbodok
Peczár Károly, az Esterházy János Polgári Társulás elnöke, Érsekújvár
Szabó Ilona operaénekes, igazgatónő, Gúta

Megosztás
Címkék