2021. augusztus 18., 18:34

Táborjárás - VIDEÓ

Augusztusban sem szűkölködött Felvidék a nyári táborokban. A szülők és gyerekek bőséges kínálatból választhattak. A ma7 médiacsalád stábja is ellátogatott két helyszínre. 

A tallósi Big Family Ranch negyedik alkalommal szervezte meg a lovastábort rekord létszámmal. Kilencvenöt gyerek szerette volna kipróbálni magát a lovaglásban. Megkérdeztük, mennyire tudják kordában tartani a gyerekeket, kik és milyen programokkal kötik le a figyelmet.

Kitértünk arra is, hogy az egyik szervező, Múcska Gergő neve és személye most rendkívül népszerű egy magyarországi reality-nek köszönhetően, de Gergő szerint ez nem volt befolyással a magas létszámra. A gyerekek mind a szórakozásért, az állatok szeretete miatt voltak a táborban. 

A Levendula Nyári Táborban távol a város zajától, kellemes, nyugodt környezetben, szakképzett tanító nénik körében kapcsolódhattak ki a táborozni vágyó gyerekek. Csirik Zsuzsanna, a tábor szervezője elmondta, hogy a táborban a kézműves foglalkozásoké volt a főszerep, amelyet a gyerekek egytől egyig nagyon élveztek. 

 "Kézműveskedünk, díszítünk levendulával, levendulát morzsolunk, illatzsákokt töltünk, sőt  kekszet is szoktunk sütni levendulából."

- mondta.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.